Posts Tagged ‘YMCMB’

nn

Weezy gőzerővel nyomja Drake-kel a közös és egyedi LIL WAYNE vs DRAKE Tour-t, de közben nem feledkezett meg a közelgő C5 promotálásáról se. Ma ellátogatott Tune tizedjére is az ESPN egyik műsorában, ahol felfedte a C5 megjelenési dátumát és borítóját. Utóbbi szerintem mondanivalóját tekintve kimagasló. Azt már megszokhattuk, hogy Wayne egy-egy kis kori képe díszeleg a Carter lemezek borítóján, de most egy közös gyerekkori kép került a borítóra, melyen Weezy az édesanyjával található. Wayne elmondása szerint ezt egy meglepetésnek szánta, ugyanis az édesanyja nem tudott erről a “partizán” akcióról. Szerintem nagyon szép gesztus ez. A megjelenési dátumot szintén leleplezte. E szerint a C5 OKTÓBER 28-án fog landolni. Mi már nagyon várjuk!

birdman-busta

Tegnap egy rádióinterjúban BussaBuss elmondta, hogy lejárt a kontaktusa a méltán híres és pénzes kiadóval, amit nem hosszabbítottak meg. 2011 novemberében robbantotta Birdman a bombát, amikor leigazolta a legendás rappert, de a 3 év alatt 3-4 single-en kívül semmi nem jött ki Busta háza tájáról. Nem haraggal váltak el, amit fontos leszögezni, egyszerűen csak nem látták a közös jövőt. Nemrég kiadott egy új trekket Eminem közreműködésével, ami már nem CM kiadvány volt és elmondása szerint már nem kell sokat várni 10. albumára.

we-alright (1)

Már korábban kifejeztem nem tetszésemet az új YM album első kislemeze felé. Szóval nem ismételném meg magam. DE! Ma kijött ugyanis a Colin Tilley által rendezett klip, ami ISTENTELENÜL NAGYOT SZÓL! Már a kezdés is hatalmas technikai bravúr. Egyedül Birdman része lett klipileg is lapos, de a többi az valami hatalmi. Feltűnik a videóban a fél YoungMoney crew.

ymoney_we

Hivatalosan is bejelentették, hogy Lil Wayne csapata a YOUNG MONEY idén március 11-én(majd meglátjuk, hogy idén-e vagy jövőre) új lemezzel jelentkezik. A cucc a Young Money: The Rise Of An Empire címet kapta és az első kislemezben a főszerepet az új igazolás, egy bizonyos Euro kapta. A cuccra a harmatgyenge kifejezés eléggé finomkodó. Ekkora ótvar fos bevezetést, mint amit ez a félkegyelmű leművel… Weezy húzza fel a számot az ótvar fos szintre, mert másképp még cikket sem írtam volna ehhez. Köpedelem. Ja és lesz hozzá klip!

Hamarosan jön a Tha Carter V?????

Posted: október 19, 2013 in Hírek
Címke: , ,

ifwt_lil-wayne-576x384

Weezy éppen Európában turnézik, de közben Amerikában már mennek a nagy találgatások, amik egy elszóláson alapulnak. A bűnös ezúttal is az a fránya Twitter… Mel Smith, aki a CashMoney PR-igazgatója kiírta a lentebb látható posztot. Szóval úgy néz ki minden idők egyik legsikeresebb lemezsorozata folytatódik 🙂

ymcmbmelsmith

lil-wayne-2013-bmi-rnb-hip-hop-awards3

A korábban a CashMoney kötelékeibe tartozó Spitta egy új számot bocsájtott közkinccsé, ami egy Oldsmobile típusról kapta a nevét. A számban két korábbi főnöke működik közre. Eléggé laza és üdítő darab lett.

http://www.audiomack.com/song/rapxclusive/2046-10

gg

Így legyen ötösöm a lottón. Pár napja megszellőztettük az oldalon, hogy Game végleg szakított az Interscope-pal és valószínűleg Birdman kiadójához szerződik. Ma ezt be is jelentették stílusosan egy tweetváltással(piff….). Szóval a CashMoney tényleg nagyot húzott. Az kijelenthető, hogy napjaink legsikeresebb rapkiadója mára nem csak a legsikeresebb, hanem a legjobb gárdával rendelkező kiadó lett az Aftermath mögött. Szóval YMCMB: Lil Wayne, Drake, Busta Rhymes, Nicki Minaj, Tyga, Mystikal, Cory Gunz és THE GAME. Nem rossz, ugye?

game-birdman-signing