Posts Tagged ‘Trey Songz’

nelly-reality-show-1

Már köztudott jó ideje, hogy Nelly idén újabb albumot ad ki, ami az M.O. címre lett keresztelve. Az első single ‘HeyPorsche’ címel pár hete jött ki és már a klipet is leforgatták, ami a hét vége fele fog érkezni. Az album maga pedig januárban. Nelly is részt vett a Grammy díjátadón, ahol egy interjúban elárulta, hogy többek között Wiz Khalifa, Trey Songz, T.I. és Nelly Furtado is rajta lesz a lemezen. Nem rossz névsor, ugye? 🙂

rJGFjJx

Nem kellett sokat várni Red Café újabb klipjére A videó ezúttal is egy collabhoz készült, amiben Trey Songz és Red országos cimborája Fabolous működik közre. A szám egy elég jól sikerült cucc lett, nem is ragoznám. A klip pedig a szokásos Red Café image világot adja. Azaz nagyon elegáns és tele van vadító csajokkal 🙂

Trey Songz egy igazán hangulatos, dallamos új R’n’B dallal és klippel jelentkezett, lessétek meg!
A ‘Never Again’ egy igazán hatásos, mégis egyszerű szerelmi történetet mutat be, tele érzelmekkel és profin vágott jelenetekkel. A dal az új Trey lemezt erősíti, a ‘Chapter V’-t, mely már rendelhető az iTunes-on!

Meek 872-szer elhalasztott albuma végre ma megérkezett!! Már az albumnak kb nyár közepén érkeznie kellett volna. E helyett még az első single-t is csak nyár vége fele kaptuk meg. Az is egy tape-en szereplő szám átalakítása volt(AMEN). Kaptunk hozzá videót is, ami szintén elég vacakra sikerült. Ekkor már kezdtem kételkedni a lemezben. Na eljött a második kislemez (BURN), ami szintén egy mixtape szám. Ez viszont már klasszisokkal jobb lett, mint elődje. A klip is fényévekkel jobb lett, szóval ismét megjött a bizakodás. Erre jött a harmadik single (YOUNG&GETTIN IN), ami kukába való klippel együtt. A negyedik single pedig a korona, ugyanis a ‘Maybach Courtains’ lett az év egyik legjobb kislemeze. Meek két napja bejelentette, hogy kiadót alapít, szóval van önbizalma az MMG ifjú titánjának. Ezekkel az előzményekkel érkezett meg a lemez:

Az első track máris a címadó. A Dreams and Nightmares  című szerzemény eleje egy kis nyugis zongorával indul. Azt hinné az ember, hogy egy tipikus intro lesz a cucc. A nagy frászt!!! Olyat tol benne Meek a második részben, hogy leesik az állam. Így bekezdeni. Nem sok rapper vállal be egy ilyen kezdőszámot. De Meek mindenképp jól döntött! A második szám a In God We Trust címet viseli. A dologban Meek ismét kiordítja a torkát és milyen jól teszi. Ez egyfajta válasz az ‘Amen’-t kritizálóknak. Nagyon erős a beat is, amit Black Metaphor követett el. Jó kis szám lett, főleg a refrénje tetszik. Egyik személyes kedvencem az albumról 🙂 Majd Young & Gettin’ It címmel és Kirko Banz-zel érkezik az album egyik leggyengébb száma. A Jahlil Beats által kreált alap és auto-tune csapnivaló. Szerintem borzasztó ez az auto-tune. Sokat dobna rajta, ha levennék a dolgot. De ez van… A negyedik szám a Traumatized, ami egy lírikusabb alapra született. Ezt Boi-1da-nak lehet köszönni.A szám kezdete nagyon jó! Meek most megmutatja, hogy tud nem ordítva is fantasztikusan rappelni. Beszarás milyen jó lett a track! Szerintem ez egy teljesen új oldaláról mutatja be a philadelpihai srácot. Az ötödik helyen érkezik a Főnökkel az első közös szám. A Believe It mondhatni hozza a szokásos Meek&Ross collabok csapnivaló szintjét. Szörnyű lett. Nem is ér meg több betűt… Majd ez után jókor érkezik a Maybach Curtains John Legenddel, Nas-al és ismét Rossal. A DJ Infamous által kreált elegáns és fantasztikus beatre tényleg elronthatatlant lehet nyomni. John Legend refrénje megkockáztatom, hogy az év egyik legjobb refrénje. Tényleg nem lehet rá szavakat találni. Tényleg mindenki óriásit tol benne, még Ricky is 🙂 Az év egyik legjobb száma, ehhez kétség sem férhet. De minden jónak egyszer végeszakad, így jön a képbe az Amen , ami óriási vízhangot váltott ki a Katolikus Egyházban. A track csapnivaló, ráadásul eléggé gáz dolgokról nyomják benne. A közreműködő egyébként nem más, mint Drake. Szóval maradjunk annyiban, hogy az első single kukába való. Ez után Meek a lírikus oldaláról mutatkozik meg a Young Kings című csodában. A Lee Major által elkövetett alap nagyon fekszik a srácnak. Kitűnő lett a szám. Ez például simán lehetett volna single is( pl a Young and Gettin in helyett). Ebben is van némi auto-tune, de messze nem zavaró. A Lay Up ismét egy dugig megrakott mszám közreműködőkkel. Ugyanis Meek mellett Trey Songz, Rick Ross és Wale is tolja benne. A Kane Beatz által készített alapra bőven elég lenne Meek és Trigga. Utóbbi kettő fölösleges, semmit nem raknak hozzá, sőt inkább elvesznek belőle. Amúgy tipikus tucatszám lett sajnos… Ez után hallható a Tony Story II, amienk a beatje ismét Boi-1da munkája. Hasonló hangulatú, mint a  ‘Traumatized’, de mégis más, ugyanis egy konkrét sztorit mesél el a torzított hangú Meek. Ez si nagyon jól sikerült kis szám lett! Majd jön a legjobban várt collab, ugyanis feltűnik az albumon Mary J. Blige is, aki úgylátszik tényleg támogatja a tehetséges rappereket is(K.Dot albumán is óriásit énekel). A Who You’re Around producere Tommy Brown volt, ki óriási beatet hozott tető alá. Az egész szám isteni. Mary a refrénben ismét óriásit hoz, de Meek se marad adós a jó flow-val. Ez a másik személyes kedvenc az albumról. A 12. szám a Polo & Shell Tops, ami Cardiak hangszerelésében érkezett. Egy közepesen jó szám. Semmi különleges nincs benne, de mégis jó hallgatni. Őt követi a Rich & Famous Louis V-vel és Jahlil Beats alappal. Nem emelkedik ki a számok között. Szerintem töltelékszám, teljesen fölösleges volt rátenni az albumra. Meek egész jót tol erre a semmilyen alapra, de nem több. A Real Niggas Come First zárja a sima lemezt, amiben Meek ismét visszatér ahhoz, amihez nagyon ért. Az ordibálós osztogatáshoz. Ez a szám se nagy etwas, de nem rossz… A refrén van rendesen kidolgozva a számban és ennyi. Véget ért a sima lemez, de jön a Deluxe, ami plusz 2 számot tartalmaz. Az első a Burn, amiben Big Sean az alkalmi partner. Ez a track simán rákerülhetett volna az albumra. Az év egyik legjobb collabja és a hozzá készült klip se utolsó! Nagy királyság lett a szám!! A bemutatkozást a Freak Show zárja, amiben az elmaradhatatlan 2 Chainz és Sam Sneak hallható. Egy üde kis szám lenne ez, ha a két nyalklánzos úriember nem szarná el… De Meek az utolsó verzével rendbe rakja a dolgokat!

Meek azt nyilatkozta, hogy egy legendás albumot kiadni. Szerintem ez elmarad a legendás album kategóriától, de mindenképpen egy ütős albumot kaptunk. Vannak rajta klasszikusok, amikre sokáig fogunk emlékeznek, de vannak rajta nagyon felejthető számok is. Előbbiből van benne szerintünk több. Abszolút elégedett lehet magával Meek, mert ő is olyan bemutatkozást nyomott, amire büszke lehet! 🙂

Legjobb számok: In God We Trust, Maybach Curtains, Dreams and Nightmares, Young Kings, Who You’re Around, Tony Story (Pt. 2)

Az album a HipHop News szerint: 10/8

LETÖLTÉS

Ace Hood új single-jét nem illettem túl fényes jelzőkkel. Namost a klip csodás lett. Azt adta, amire várt szerintem mindenki. Egy ilyen érzelmes számhoz egy ilyesmi klip dukál. A rendező Gil Green volt. A klipnek van egy aranyos története. Jó beállítások, jó sztori, a szám is egészen jó. Nem is kell több szerintem. A videóban sztárdömping van, ugyanis feltűnik Birdman, Khaled, Busta Rhymes, Fat Joe és Meek Mill is. Ami a lényeg: Ace új klipje nagyon jóra sikeredett!! 🙂

Megérkezett Ace Hood új kislemeze, amiben régi cimborája Trey Songz is hallható. Nem tudni minek köszönhető az új single, de a tűzhöz közeliek azt susogják, hogy egy új album első hírmondója az alábbi track. A cucc egész jó lett, főleg Trey részei emelnek a szám színvonalán! De azért Ace is megcsillogtatja raptudását. A beat viszont nagyon kommersz lett…

LETÖLTÉS

Megjelent Meek bemutatkozó albumának a számlistája, ami elég ütősre sikeredett. A lemez október 30-án lát napvilágot. Ezt már a fél világ várja 🙂 Hogy kik lesznek a korongon? Többek között NaS, Rick Ross, Mary J. Blige(!) és Drake. Három számot már hallhattunk a cuccról és két klip is érkezőfélben van. Nade itt a lista:

1. “Dreams and Nightmares”
2. “In God We Trust”
3. “Young & Gettin’ It” featuring Kirko Bangz
4. “Traumatized”
5. “Believe It” featuring Rick Ross
6. “Maybach Curtains” featuring Nas, John Legend & Rick Ross
7. “Amen” featuring Drake
8. “Young Kings”
9. “Lay Up” featuring Wale, Rick Ross & Trey Songz
10. “Tony Story Pt. 2″
11. “Who Your Around” featuring Mary J. Blige
12. “Polo & Shell Tops”
13. “Rich & Famous” featuring Louie V
14. “Real N***** Come First”
15. “Burn” featuring Big Sean
16. “Freak Show” featuring Sam Sneak and 2 Chainz