Posts Tagged ‘Travis Scott’

travis

Travi$ Scott végre újra hallat magáról! A feltörekvő rapper hatalmas tehetségnek lett kikiáltva, de egy mixtape-en és pár vendégszereplésen kívül nem hallottunk sokat róla. Most kijött egy új számmal, ami viszont eléggé jól sikeredett!

00-va-official_rap_2013-web-fr-2013

2013-as évértékelőnk első részében végigpásztázzuk, hogy kik tűntek fel üstökösként a rap egének tetején. Szerencsére idén is tűntek fel nagyon tehetséges előadók, akik fényes jövő előtt állnak. Hogy kik ők?

5. A$AP Ferg

Idén az A$AP család nagyon eredményes évet zárt, ugyanis Rockyból a mai rapszcéna egyik legnagyobb sztárja lett, A$AP Mob év végén kidobott egy óriási számot, amivel szintén bejelentkezett, de a nagy meglepetés az FERG volt, akinek a TrapLord lemezén nagyon sokan csodálkoztak, ugyanis bőven a várakozásokon felül teljesített. A trap stílust idén talán egyedül ő tartotta életben, ezért is szerepelhet ő a listánk ötödik helyén.

4. TRAVI$ SCOTT

Travi$ Scott egy univerzális forma, ugyanis a mellett, hogy rappel alapzenéket készít és klipet rendez. Év elején ment a nagy találgatás, hogy vajon hova fog igazolni. Majd miután az Epic Records, a Grand Hustle és a GOOD Music triót választotta kiadta az év egyik legfuribb klipjét, ami szerintem óriási lett. A srác ezek után kicsit eltávolodott a mikrofontól, de utána visszatért és az év egyik legjobb tape-jével jelentkezett. A produceri munkássága is megér pár szót, ugyanis Jay-Z, Kanye West, Wale, Big Sean és John Legend albumára is szerzett zenét. Óriási tehetség minden téren!

3. JOEY BADA$$

New York legfuribb figurája a 18(!) éves srác, aki üstökösként és az old-school stílus megmentőjeként kiáltottak ki. A ‘leszarok mindenkit’ történetet nyomja ő is és beintett minden nagyobb kiadónak, így ő és a ProEra névre hallgató csapata megmaradt a független státuszban. Ez mindenképpen megsüvegelendő. Én annyira nem bírom a srác stílusát, de a tehetsége megkérdőjelezhetetlen.

2. RITTZ

Mindig is imádtam azt, ami Tech N9ne csapatánál zajlik. Hihetetlenül rokonszenves és tehetséges előadókat szerződtet évről évre. Tavaly Stevie Stone tűnt fel, mint új arc. Idén pedig Yelawolf hathatós közreműködésével Rittz, ami szerintem a rapszcéna egyik legegyedibb flow-ját hozza. Az idei lemeze ott van a legjobb lemezek között. Számai élményszámba mennek. Tényleg csak szuperlativuszokban tudok írni a srácról!

1. SNOW THA PRODUCT

Megkérdőjelezhetetlen az ő első helye. Már tavaly is megmutatta pár szám erejéig, hogy mit tud, de idén tényleg ebben a kategóriában nincs nála jobb. Már most minden idők egyik legjobb női rappereként tartom számon és még rengeteget fog fejlődni. Év elejétől az Atlantic Records szárnyai alatt készíti első lemezét, de idén megjelent egy új tape is, ami nálam az év egyik leghallgatottabb tape-je lett. Ilyen flow-t női előadótól még nem hallottam, amit ő rak. Hihetetlen tényleg. Minden megvan benne, hogy szupersztár lehessen!

Még hogy haldoklóban a rap és nincsenek tehetségek… Dehogynem vannak, csupán keresni kell őket 🙂

mchgcover

Azon a napon, amikor Jigga bejelentette, hogy júliusban kijön az új albuma, madarat lehetett velem fogatni. A reklámvideóban az alapok már garantálták, hogy az év egyik gyöngyszemével lesz dolgunk. A lemez nem kapott túlságosan nagy hírverést, csupán a hajrában kaptuk meg a számlistát. Inkább az volt a kérdés, hogy megkapja-e a MagnaCartaHolyGrail az 1 000 000 példány után az elismerést, amit még megjelenése előtt értékesített Jay a Samsungnak. Annyit lehetett tudni korábban a lemezről, hogy készül, de azt legszebb álmaimban se gondoltam, hogy ilyen hamar meg is kapom 🙂 Az is biztos volt, hogy a produceri lista nem lesz bő, de mindenképpen ütős lesz. Jigga ugyanis korábban bejelentette, hogy Timbaland, Pharrell és Swizz Beatz fogják alkotni a gerincet. Mint kiderült Swizz nem alapokat szolgáltatott, hanem ő mixelte az egész albumot, ami nem kis meló. Nagyon nagy várakozás előzte meg a cuccost és ugye adódik a kérdés, hogy vajon melyik lemez a jobb a Throne tagjaitól: Yeezus vs MCHG? Lássuk mi mire jutottunk:

Az első számunk a Holy Grail címet viseli. A track producere nem más volt, mint a jó öreg Timbaland, aki ezúttal nem bűvészkedett és kísérletezett, mint azt szokta, hanem belenyúlt a tutiba. Egy nagyon fain kis zongoraalapra énekléssel kezdődik a történet, amit Justin Timberlake követ el félelmetesen magas színvonalon. Majd jön az, aminek jönnie kell: eszméletlen basszus, isteni rímek. Irtó magasra tette a mércét a nyitószám! Legenda lesz az tuti.

A második helyen a Picasso Baby érkezik, ami egyben egy újabb Timbo hangszerelést is jelent. Itt is inkább a tutira megy a történet és a jól megszokott kőkemény alap jelenik meg. Itt Jigga a védjegyévé vált stílust hozza, amiből már nagyon régen nem kaptunk semmit. Nagyon pozitív darab ez a track. A dolog érdekessége még az, hogy az utolsó pár percre egy kicsit rockosabb alap jön bele a számba így is visszahozva a 2000-es évek eleji Jay-Z-t!

A Tom Ford a személyes kedvencem a lemezről, több okból is. Az első ismét Timbaland, aki itt egy olyan merész alapot követ el, hogy az ember beleremeg a dologba. Nagyon modern, óriási basszushalom. Tipikus Timbo kísérlet, ami ismét bejött. A második pedig az, hogy Jay-Z-től az ilyen típusú beat eléggé távol áll, de annyira jót tol benne, hogy meg kell kapaszkodni. Már most legendás ez az alap egyébként.

Majd jön a kacifántosan hosszú címmel rendelkező FuckWithMeYouKnowIGotIt és a meglepő feat Ricky Rozay személyében. A szám nagyon elkapta a fonalat, pedig én féltem tőle, hogy milyen lesz. Számomra ez volt a legnagyobb kérdőjel. De a legpozitívabb irányban csalódnom kellett, ugyanis egy eszméletlenül jól sikerült collab fültanúi lehetünk. A szám változás is, ugyanis egy időre megszűnik a Timbo-uralom. Most Boi-1da felelt az ütemekért és természetesen most sem okozott csalódást.

Negyedikként jön az Oceans című cucc, amiben ki más lenne a partner, mint Frank Ocean. A flow-alávalót ezúttal Pharrell szolgáltatta. Mind a három elem hozza a tőle elvárt szintet, ezért is az egyik legjobb szám az amúgy sem gyenge albumon. Pharrell egy kicsit álcázta a teátrálisabb beatet, ami a refrénnél nagyon kihallatszik, de ez nem véletlen, ugyanis Frank barátunk hangja nagyon beleillik a szám összképébe. Kicsit olyan, mintha lenne is refrén meg nem is, de szerintem zseniális megoldások vannak a számban. Frank megint megmutatta, hogy miért is tartom napjaink legjobb énekesének.

A F.U.T.W. számot hallgatva ismét egy Timbo alapba botlunk, ami már sok rosszat nem ígér, sőt… Egy nagyon letisztult szimpla basszusos alapot hallhat a nagyérdemű és egy istenigazából semleges számot, amit már vártam egy-egy ilyen karakteresebb darab után. Sokan mondják, hogy feleslegesek az ilyenek az albumon, de ha túl sok karakteres szám egymás után jön, akkor könnyen átsiklik az ember a karakteresség fölött. Az alábbi dal is karakteres, de messze nem annyira, mint az előzőek. És ez egyáltalán nem negatív…

A hetes rajtszámú számról előjáróban annyit, hogy az alapra összeállt egy régi és egy új beatmester. A Somewhere In America alapját nem más, mint Mike Dean és Hit-Boy eszközölte. Ebből jön az a következtetés, hogy itt már baj nem lehet! És nincs is. Egy klasszikus Jigga szám lett az alábbi track. Klasszikus zongorás alap egy kis jazzes beütéssel. Ez tipikus Jay-Z.Bárki bármit mond, ez egy gyöngyszem és ez elsőre nálam se tűnt annak, de másodjára valahogy megfogott ez a kis jazzes történet.

A Crown nem más, mint egy korszakos zseni hangszerelésében egy hamisítatlan sláger! Meglepő módon ütköztem bele a produceri listában Travi$ Scott nevébe. De marhára megörültem neki! A srác idén bukkant fel a semmiből és azóta az egyik legkomplexebb arc lett a mai rapszínpadon. A szám megmutatja, hogy nyitni kell ezek felé az elvontabb irányok felé, ugyanis Jigga nagyon ráérzett erre az alapra. Marhára bejövős már elsőre is a szám, de minél többet hallgatja az ember annál jobban ivódik bele az agyába. Vírus! 🙂

A kilencedik rajtszámot a Heaven című számra aggatták. A szám egy burkolt Timberlake énekkel startol, majd jön Jay és megmutatja, hogy az évek során semmit sem veszített abból az eleganciából, amiről őt mindig megismertük. A szám egy nagyon ízlésesen összerakott történet lett, amiért Timbaland a felelős The-Dreammel kiegészülve.

Majd jön az első egy percnél kevesebb ideig tartó szám, a Versus. Itt összeállt a két élő legenda Timbo és Swizz Beatz egy kis mókára, amiből ez a csoda jött létre. Kicsit old-school, kicsit jazz, kicsit táncos. Egy büdös nagy kérdésem van: Mi a bánatért csak 51 másodperc a szám??? Ez az a tipikus szám, amit elhallgatnék nagyon sokáig. Jigga fantasztikus most is!

Part II (On the Run) című cuccban megmutatja hangját az asszony is! A dolog szépsége, hogy szerintem ez a szám nem erre az albumra készült, mivel az öt és fél percből Beyoncé masszívan eldalolgat legalább 3-3,5 percet, amivel semmi bajom sincs, csak furcsa. Az alap ismét mesteri, ismét Timbo 🙂 Nagyon bejövős darab elsőre is. Egy biztos: nagyon jól kiegészítik egymást a partnerek. Tipikusan romantikus filmbetétdal lehet a Part II (On the Run)! Meghittebb nyári estékre melegen ajánlott!

Az újabb 55 másodperces cuccot se értem miért ilyen marha rövid… A Beach Is Better producere nem más volt, mint napjaink legfelkapottabb producere: Mike WiLL Made It.  Eléggé gyilok szám és a rövidsége ellenére az egyik legjobb az albumon. A vége kicsit olyan, mintha nem lenne befejezve és még lenne folytatás, csak azt már nem hallhatjuk. Érdekes… DE JÓ!!!

Az nem kérdés, hogy a rap műfaján belül is beszélhetünk az örömzene fogalmáról, amit a BBC című szám teljesen újraértelmezett nekünk. A Pharrell által hangszerelt szám egy jam-hangulatot idéz elő, ugyanis aki a lemezen dolgozott az mind hallható a számban. A refrénben a három producer (Swizz, Timbo, Pharrell) dörmög. Őket Beyoncé és Justin egészítik ki egy-egy felütéssel. Az első verzét Nas tolja és valami olyan lazasággal, hogy az elképesztő. Itt azt hittem már nem lehet jobb… Pedig lehet! Jay-Z tőle nem megszokott lazasággal olyan rímeket dobál, hogy az eszem megáll! Ez az, amikor a profik megmutatják, hogy a zene az ÖRÖM!!!

A lemez legmeghatóbb száma minden kétséget kizáróan a Jay Z Blue, ami nem másról, mint Jigga kislányáról szól. De ez se az a klasszikus érzelgős rapszám. Erről ismételten Timbo tehet, aki egy kőkemény beatet dobott fel némi gitárral és miegymással. Majd ha meghallgatja egyszer, akkor büszke lesz a faterra!

A La Familia egyfajta folytatása a témának, de ez már egy kicsit erőltetettebb köntösben. Az előző szám nagyon magasra tette a mércét a beattel kapcsolatban, amit ez nem ugrott meg. Viszont Jay-Z nagyon jó rappel egyensúlyozza ezt a kis hibácskát. Annyi még felróható a számnak, hogy refrénre utaló jel az nem sok van benne…

A zárótrack a Nickels and Dimes lett, amit egy ázsiai producer és Mike Dean raktak össze. Az elején a nyöszörgést leszámítva minden nagyon fain a számmal kapcsolatban. A maga öt percével igazán méltó lezárása ennek a fenomenális albumnak! Csak az a nyöszörgés…

Ha össze akarom foglalni az egészet, akkor az első szó, ami eszembe jut, az az IGÉNYESSÉG. Hihetetlenül nagy szakértelemmel és ízléssel lettek összeválogatva és megalkotva az alapok. Óriási tisztelet mindenkinek, aki ebben részt vett. Itt egy újabb kiváló bizonyíték, hogy nem kell minden évben új lemezt kiadni ahhoz, hogy fennmaradjon az ember. Elég 2-3 évente egy hasonlóan minőségi és remekbe szabott darabot megjelentetni és ezt bizton állítom, hogy még legalább 2-3 évig hallgatni fogjuk. A kérdésre pedig, amit az elején feltettem szerintem megvan a válasz! Eszméletlenül nagy lemez lett a MCHG, ami Jay-Z egyik legjobb albuma!

Top3 track: 1) Tom Ford     2) Holy Grail     3)BBC/Jay Z Blue

Az album a HipHop News Hungary szerint: 10/9,5

wale-the-gifted-tracklist

A tegnapi napon jelent meg Washington szöveggyárosának harmadik stúdióalbuma, ami a The Gifted címre hallgat. Az MMG rappere nem tartozik a kedvenceim közé, ezért is nehéz sokszor rávenni magam, hogy egy-egy új Wale számot meghallgassak. Valahogy nem tartom extrának azt, amit Wale nyújt a számaiban. Inkább a közreműködős számai tartoznak a jobbak közé. Nagyon sokszor értetlenkedek azon, hogy Rozay mit lát benne. Bár ilyen gyakran van… DE jött a Bad című kislemez, amire sokáig nem figyeltem fel, de az egyik ismerősöm unszolására meghallgattam és eléggé megkedveltem. Egy baromira egyszerű, de annál jobb szám. Itt kezdődött az érdeklődésem a The Gifted című lemez iránt, amit a tracklista láttán kíváncsian vártam. Lássuk, hogy sikeredett:

Az első szám a The Curse of the Gifted címre hallgat és meglepő módon nem egy intro-t kaptunk, hanem egy eléggé hosszú számot. A producere a műnek Sean C volt, aki semmi extrát nem csinált. De amin nagyon meglepődtem az az, hogy emberünk eléggé jó rímeket tol. A szám óriási pozitívuma, hogy a felépítése nem egy tipikus rapdalé, hanem inkább egy popdalé, ami a végén éri el a csúcspontot. Szóval meglepően jó kezdet.

Ezt a második kislemez követi, ami stílusosan a második helyre került. A Sam Dew közreműködésével készített LoveHate Thing egy tipikus soul-os témára írt rapszám. Ezért a hangulatért nem más volt felelős, mint a legendás Stokley Williams. A számban Wale ismételten jót tol és a refrén is nagyon rendben van. Amit nagyon sajnálok az az, hogy a klipet marhára eltolták és egy sima sablonvideót kapott a szám… De nagyon rendben van így is!

Majd megint egy ilyen soul-os hangzású, instrumentális szám következik. Ez nem más, mint a Sunshine című track. A számért ismét Williams úr felelt, aki egy eléggé hasonló alapot készített csak egy kicsit vidámabb hangulatban és erősebb basszussal. Tipikusan olyan szám lett, ami egy hollywoodi romantikus filmbe illik egy-egy vidámabb rész közben. A refrént megpróbáltam volna egy gospel kórussal, mert azzal még nagyobbat ütött volna az amúgy sem gyenge track.

Negyedikként a Heaven’s Afternoon következik, amiben nem más ragad még mikrofont, mint Meek Mill. A beat ismét a szokásos, eddig megszokott elegánsabb vonalat képviselő zene. Lionel Gray és Stokley felelnek érte. Remekül illeszkedik  az összképbe, de mégis eredeti. Ezt Meek-nek lehet köszönni, aki megöli még ezt az “öltönyös” alapot is! De milyen jól teszi 🙂

A Golden Salvation című számnak Lee Major írta a zenéjét, így nagy várakozásokkal tekintettem a szám elé. Ismételten ez a gospeles, elegáns vonal az irányadó, de ez már inkább rapalapra hasonlít, nem úgy, mint elődei, de ez egyáltalán nem baj. Jól jött most egy ilyen templomi alap, nagyon bejönnek az ilyen hangulatú számok nálam. A szám fedőneve egyébként Jesus Piece, szóval érthető ez az irány!

Ez után a Vanity címre keresztelt cuccos jön, ami nálam inkább egy popszámra hasonlít. DE!! Ez mind olyan ízlésesen és jól előadva, ahogy az a nagy könyvben le van írva. Az elegáncsosság után jól jön egy-egy ilyen felszabadultabb szám, amik kicsit továbbdobnak. Nagyon jók a rappek, jó a refrén, jó az alap. Mi kell más? Egy strapás nap után ez tuti fel fog dobni.

Az általam egyik legjobban várt track nem más, mint a Cee-Lo Green-nel készített Gullible. Na ennek akkora feelingje van, hogy nehéz megszólalni! Marhára bejön a szám egésze. Csodálkozom, hogy nem adták ki előfutárnak, kislemeznek, mert ez nagyot ütött volna. De biztos a megjelenés utáni másodvonalas hype-oláshoz tartogatják még. A dalban semmi meglepő nincs . Stokley alap, de Wale eléggé gyengécske. Ennek ellenére Cee-Lo zsenialitása nagyon feldobja a számot.

Majd jön végre az első ízig vérig rap-alap és a Bricks című track. Valahogy jó, ha egy raplemezre néha rapalapok is kerülnek, nemde? 🙂 De félre a csipkelődéssel… Cardiak felelt a beatért és az hozza azt a minőséget, amit elvárunk. Wale mellett mikrofont ragadott a refrénre Lyfe Jennings is, akinek a hangja nagyon kellemetesen hat a hallgatóra. Rajta kívül Wale spanja, Yo Gotti is besegít a bizniszbe, de szerintem halálosan fölöslegesen. Nagyon nem fekszik a hangjához ez a téma és alap. Lehúzza az amúgy egész jó számot…

A lemez legnagyobb kérdése nálam a Clappers című szám volt. Ugyanis napjaink két felkapott rappere, Juicy J és Nicki Minaj működik közre. A kérdés úgy szólt, hogy egy alibitrack lesz-e vagy pedig valami speckó. Szerencsére utóbbi igazolódott be. Juicy J és Mark Henry olyan beatet tolt össze, hogy a fülem kettéáll. De ami még meglepőbb volt, hogy a több, mint 5 perces számban mindenki nagyon odapakolta magát. Juicy-t így még nem hallottam rappelni, de Nicki is ritkán nyom ilyen jót. Abszolút kedvenc lett már az első ütem után!

Na de Wale gondolt egyet és kitalálta, hogy mi lenne, ha lehúznának még egy bőrt a Bad-ről. Ezért elkészítette a Bad remixét. De mi kell egy jó remixbe manapság? Egy olyan név, akire harapnak a hallgatók. Rihanna művésznőnél kevesebb ilyen személyt találni ma. MaxManny kicsit átalakította és modernizálta az amúgy nagyon fain eredeti alapot. A remix nem lett rossz, de nem űbereli az eredetit. Az első verzében még Riri is próbálkozik pár sort rappelni. Végül is mindent belerakott, ami ma menő szó és befutott a rapszakmába: bad girl, real, és az az n betűs szó. 🙂 (Nem, nem a “novícius” szóra gondolok 😀 )

Tired of Dreaming ismételten egy teátrálisabb darab. A szám ismét egy sztárduóval megspékelt darab, amiben a főnök Ricky Rozay és Ne-Yo működik közre. A számról mindenképpen elmondható, hogy nagyon kellemes. Nagyon filmzenés hatása van, de én simán hallgatni fogom egy-egy fülledt nyári estén is. Annyi azért felróható, hogy Ne-Yo-n kívül a két úriember elalibizte a dolgot… De attól még egészen pofás darab lett.

Majd jön az új füvezős himnusz, a Rotation. Nem is csoda, hogy ezt írom, ugyanis a két közreműködő eléggé jártas a témában és a beatmaker sem zöldfülű, ha erről van szó (vagy pont, hogy zöld? 🙂 ). Szóval a beaten Travi$ Scott, a mikivel pedig Wiz Khalifa és 2 Chainz is ügyeskedik. Eléggé bejövős lett a cucc és a basszusa olyan, amit Sub Bass Szabi szavával idéznék:” …és a basszustól a nadrág szára önkéntelen rezeg meg…”

Végre ismét egy szólószám következik, ami a Simple Man. Na ennek is olyan az alapja, hogy menten a mentő visz el. És tudjátok mi a durva? Az, hogy Wale szerezte az alapzenét is! Nem tudom, de szerintem nagyon sok lehetőség van ebben a beatmakeres cuccban nála, mivel nagyon összerakta. A rapje is sokkal jobban kijön. Már-már nyelvpörgetős a flow, ami a lemez legjobb flow-ja! És basszus, miért nem csinál többször ilyet??

A 88 című számot azért vártam marhára, mert a track producere a legendás Just Blaze. Nem is fűznék hozzá semmit, mert úgyis hallani lehet, hogy miért tartom Blaze-t napjaink egyik legjobb producerének. Itt nagyon az alap került előtérbe és Wale sajna gyengébben adja elő a történetet a lemez eddigi számaihoz képest, de még így is sokkal jobb, mint pár évvel ezelőtt. Ez is összességében fain lett.

Az Outro-nak készült Outro About Nothing hangszerelését ismét Lee Major és Stokley dobta össze. Ismét egy instrumentális zárás, ami nagyon jól illeszkedik a lemez témájába és nagyon jól visszatér így a végére. A refrénben Jerry Seinfeld énekel. Jó kis cucc.

A nagy dilemma a Bad-del volt. Mi legyen vele? Kerüljön deluxe-ra vagy maradjon itt a remix-szel? Végül azt választották, hogy a Tiara Thomas közreműködésével készült sláger maradjon a lemez végére. Kimagasló hangszerelés, nagyon jó rap és vokál. Ennyi a lényege annak, hogy jó számot írjunk. Kicsit UG, kicsit mainstream, kicsit csöpögős pop, kicsit odamondós rap. Így írnám le az első kislemezt.

Összességében azt kell mondjam, hogy AZ ÉV POZITÍV CSALÓDÁSA Wale új albuma. Nagyon nehezen vettem rá magam erre a kritikára, de a számok hallgatása közben rájöttem, hogy az elmúlt időben nagyon sokat fejlődött főhősünk és nagyon érett lemezt rakott össze. Az alapok minőségiek, egyetlen egy gagyi sablon sz@r sincsen közöttük. A közreműködők egy kivételével nagyon nagyot dobnak a lemezen, nem érzem odaerőltetettnek őket. Nagyon egységes lett minden tekintetben, ami az elején kicsit uncsi, de pont jókor jön a váltás. Mindent összevetve nagyon jó, igazi nyári albumot kaptunk!

Top3 track: 1) Clappers     2) Simple Man     3) Bad / Simple Man

A lemez a HipHop News Hungary szerint: 10/8,5

Music-Video-Travi-Scott-upper-Echelon

A rapper, producer, rendező Travi$ Scott idén törte be a népszerűség kapuját, ugyanis egyszerre szerződtette le TiP és Kanye West is. Utóbbinak például az új lemezén is dolgozott, mint zeneszerző. Első kislemezét mégis T.I. és 2 Chainz közreműködésében adta ki. A track ma megkapta a klipet is, amit Scott úr rendezett és eszeveszettül jó lett. Én speckó ilyen Robin Hood feelinget érzek az egész klipen. Óriási ötlet és kiváló megvalósítás!!!

cover

TiP nem viccelt, amikor azt mondta, hogy egy nagy projectet kapunk hamarosan a labeljétől. A GDOD tényleg egy eléggé nagy volumenű történet lett, ugyanis meglepően sok, 21 számot tartalmaz. A cuccon nem kis nevek vannak. Elég ha csak a HG húzóembereire gondolunk: T.I., B.o.B, Chip, Iggy Azalea vagy Travis Scott. Mellettük még megtalálható a tape-en egy-egy szám erejéig Meek Mill, Young Jeezy, Juicy J és French Montana. Nagyon-nagyon ütős anyag lett. Még csak bele-bele hallgattam, de már most aláírom, hogy az év tape-je címre nyugodtan pályázhat!

LETÖLTÉS

Hustle-Gang-600x600

T.I. köztdottan már eléggé sok ideje dolgozik azon, hogy megmutassa végre azt, hogy mire képes az ő labelje, a Grand Hustle. B.o.B, Chip, Iggy Azalea, Shad Da God, Travis Scott, Young Dro és Trae, ők azok az előadók, akikről ez a tape szólni fog. A cucc a G.D.O.D: The Introduction címre fog hallgatni és 4 héten belül fog landolni.