Posts Tagged ‘No I.D.’

kingdom

Egyik nagy kedvencem Common a napokban jelentkezett új kislemezével, ami azt jelenti, hogy hamarosan egy új lemez is landolni fog. A rapper-színész egy nagyon jó hangulatú goszpeles beütésű kislemezt adott ki, amihez Hype Williams rendezte a klipet, ami a napokban fog megjelenni. A trekk igazi, hamisítatlan No ID beaten alapszik. Ja és a lemez július 22-én landol a Def Jam gondozásában.

BS8O_PdCQAA37e6

Az év egyik legjobban várt lemeze kétséglenül Pusha T bemutatkozóalbuma, a My Name Is My Name. Az albumot húzták, halasztották, de a mai napon azért csak megjelent! Pusha az elmúlt két évben számos dologgal hívta fel magára a figyelmet. A legemlékezetesebb kétségkívül a Lil Wayne-nel való kakaskodása volt. De ezek mellett persze dolgozott is rendesen. Év elején kijött egy tape-pel, ami jelezte, hogy nagyon jó anyag lesz a lemez, mivel a tape is bitangerős volt. Aztán jöttek szépen sorban a kislemezek. Mikor megjelent a számlista, akkor már tényleg éreztem, hogy az év egyik legjobban összerakott albuma lesz a MNIMN. Pusha már előre vetítette, hogy a rapszcéna legjobb producerei dolgoztak az albumon, ami teljesen igaz is! Swizz Beatz, Kanye West, Hudson Mohwake, Pharrell, hogy csak pár nevet említsek. A legkorrektebb dolog azonban az, hogy Pusha nem szórakozott holmi deluxe meg anyám tudja milyen plusz dolgokra, hanem kiadott egy 12 számos lemezt és ennyi. Na lássuk, hogy sikerült:

Az első track nemes egyszerűséggel a King Push címet viseli. A producere a számnak Kanye West volt, szóval a hangzásbeli extra garantált! A számban tényleg nem csalódunk, sőt nyugodtan kijelenthető, hogy az év legjobb introja/nyitőszáma lett az alábbi szerzemény. Pusha egyébként a számban arról beszél, hogy mennyire várta ezt a pillanatot és hasonló finomságok. A lényeg, hogy nagyon egyedi számot kaptunk. A klip is nagyon különleges lett.

A lemez legmegosztóbb száma minden kétséget kizáróan a Numbers on the Boards, ami mindenkit letaglózott. Valakit pozitív értelemben, valakit pedig negatívan. Személy szerint én az első kategóriához tartozok. Az alap nagyon furi, de szerintem zseniális, A zeneszerzők nem éppen arról  híresek, hogy szokványos dolgokat kreáljanak. Don Cannon és Yeezy voltak felelősek ezért az alapért. A rap egy nagyon indulatos és elképesztő flowt hoz. A hozzá készült klip pedig szintén eredeti lett!

A lemez legjobb száma nálam egyértelműen a Sweet Serenade, ami megnyitja a collabok arzenálját. A beaten nem kisebb ember, mint Swizz Beatz. A refrént Chris Breezy vállalta be. Pusha T óriási rímeket csattogtat. Az egész pedig egy nagyon fogyasztható, mai köntösbe van bújtatva. A modern hangzásvilág és a régi iskola találkozik. A klipet pedig tegnap mutatta be Colin Tilley, szóval tényleg gigászok munkája ez a track! Hibátlan!

A lemez legnagyobb meglepetése volt számomra az alábbi szám. Tudtam, hogy a DefJam rá fogja paterolni Rozay kapitányt a lemezre, de arra nem ofgadtam volna, hogy jól fog elsülni a dolog. A beaten Kanye és Hudson Mohwake és ők egy nagyon elegáns alapzenét hoztak össze. Tökéletes az összhang a két rapper között. Egyedül egy dolog van, ami nem tetszik, de az nagyon nem: Yeezy auto-tune nyögései… Minek??? De azt leszámítva jó kis szám a Hold On.

A Suicide című számban egy kevésbé ismert arc tűnik fel. Nevezetesen Ab-Liva. A zenefelelős ezúttal Pharrell Williams. A szokásos extravagáns beat, amire embereink hihetetlenül különleges rapet tolnak. Ab-Liva pedig kifejezetten tetszetős dolgot művel. Egyáltalán nem a megszokott flowt hozza, hanem tényleg valami mást 🙂

Majd jön a 40 Acres, amiben The-Dream működik közre. Semmi váratlan nics a dologban. Rico Beats alapzene. Egy kis könnyed, lágy hangulatzene. Tényleg a legjobb szó ez rá, ugyanis ez nem az a berakom meghallgatom és kész szám, hanem ezt úgymond érezni kell. Nagyon jó kis szerzemény.

Az általam egyik legjobban várt szám a No Regrets. Az elvárásaimat teljes mértékben elérte a szám minden tekintetben. A refrén nagyon jól fekszik Kevin Cossomnak. A pattogós beaten meglepő, de Jeezy is nagyon megtalálta a helyét. Pusháról már nem is beszélve. Hudson Mohawke a zeneszerző, aki egy nagyon mai, de nagyon speckó zenét rakott a srácok alá. Az egyik legjobb szám.

Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy Pusha mit hoz össze Kelly Rowland-del, ugyanis kettejül előző közöse a StreetLife eléggé jól sült el. A Let Me Love You sem lett rosszabb, sőt… A The Dream által szerzett zene tökéletes, mondhatni a párját ritkítja. Kelly kifogástalan, ahogy Pusha is.

Jöjjön a lemez GOOD Music projektje, ami a Who I Am címet viseli. Pusha, 2 Chainz és Big Sean rapel, Kanye West pedig zenét szerez. Jelenleg jó is így ez a felállás tekintve Yeezy idei munkáját… Nem olyan kiemelkedő a szám, de azért nem is rossz, csupán a többi szám hihetetlenül erős.

A Nosetalgia a másik óriási kedvenc. Nem más társult be Pusha mellé, mint Compton gyöngyszeme, napjaink első számú szöveggyárosa, Kendrick Lamar!  Az alapot Yeezy és Nottz szolgáltatja és egy igazán minimal rapslágert hoztak össze. Mindenféle raptechnika megtalálható benne, ugyanis mind a két srác váltogatja rendesen a formáját a szövegnek. Nagyon fain! Őstehetségek az egyszer biztos!

A lemez legalja az a Pain című szám. A Future közremakogásával készült szám jött ki először a lemezről még régebben. Kanye és No ID a beaten, de valami trágya az egész…

A zárószám azért rendesen össze lett rakva. A SNITCH című nóta egy kicsit jazzes, egy kicsit modern és egy kicsit van benne minden jó, ami kell. Pharrel a refrént nagyon jól odarakja. nem mellesleg ő szerezte a zenét is, de ez már az első felütésnél kihallatszik. Mindenképpen méltó befejezése az albumnak.

Összességében egy nagyon jól átgondolt és alaposan kidolgozott projektről van szó. Pusha tényleg azt hozta, amit ígért és amit elvártunk tőle. Egy fikarcnyival se kevesebbet, de mondjuk többet se. Kiváló videók és kislemezek érkeztek és minden collab nagyon jó. Nincs az az érzésem, hogy ‘basszus már megint egy közreműködés’. Ez nagy előny manapság. Kevés olyan lemez jött ki alapjáraton, amin ennyi jó és kimagasló szám van. Az év egyik legjobb lemeze!

TOP3 track: 1) Sweet Serenade     2) Nosetalgia     3) No Regrets

A lemez a HipHopNews Hungary szerint: 10/8,5

big-sean-hall-of-fame-tracklist

Két-három éve Detroit város rap-képviselői a mainstream szcénában egy taggal bővült, ugyanis Kanye West befuttatta BIG SEANT. Sean első albuma nem volt rossz, sőt! De azt ígérte, hogy a HallOfFame legendás album lesz. Még tavaly Guap névvel érkezett az első kislemez, ami finoman szólva sem ütötte meg azt a hőn áhított legendás szintet. Majd érkezett még három sokkal jobb single, amik már reményre adhattak okot. A számlistát megnézve viszont megint arra a következtetésre jutottam, hogy lesznek tényleg nagyon jól összerakott számok és lesznek divattrackek is. Lássuk igazam lett-e:

Big Sean rögtön bele is csap a lecsóba, ugyanis a Nothing Is Stopping You egy 5 perces track. Egy nagyon jó kis instrus beat, amire Sean hozza a szokásosat. Key Wayne a beaten egyébként. Viszont a refrénnek nevezett valami az egyszerűen borzalmasan rossz! A refrén eléggé kettébontja a számot, ami nem feltétlen pozitív…

A Fire című tracket már korábban megkaptuk egy klippel fűszerezve, amiben Miley Cyrus vonaglik… Ez a szám szerintem sokkal többet érdemelt volna, ugyanis egy nagyon jó szerzeményről van szó. Zeneileg és szövegileg is nagyon ott van a szeren. Ezt tényleg nagyon eltaláltál minden téren. Itt kezdtem reménykedni, ugyanis a Guap után ez már felüdülés volt. Mindent egybevéve az album egyik legjobb száma. A vége pedig zseniális.

A következő számot már nagyon vártam a producerek miatt. Ugyanis a 10 2 10-ben együtt garázdálkodott három nagyon jó zeneszerző: a tipikusan modernebb Young Chop, a klasszikus zseni No I.D. és a kettő közötti átmenetet jelentő Travis $cott. A szám inkább zeneileg élmény, mint rapileg, ugyanis az egészet végig ordítja Sean és ilyen “montanás” lassúsággal tolja a szöveget. Zeneileg viszont tényleg ütős.

A Toyota Music címért szerintem rendesen megfizették Seant, de hagyjuk ezt… Szóval ez a kocsikázós történet nem lett sem rossz, sem túlontúl kiemelkedő. Tipikus töltelékszám lett.

Majd a You Don’t Know című szám jön, ami egy kicsit keletiesebb beatre íródott, ami kifejezetten jól áll Seannak. A dal különlegessége, hogy a női hang nincs feltüntetve a bookletben, de a hölgy nem más, mint a mostanság nagyon ismert Ellie Goulding. Szerintem a maga nemében egy nagyon jó kis szám lett. Egyedül Sean monotonsága zavaró.

A legnagyobb reményeket nem kérdés, hogy a Beware című történethez fűzték. Ez hellyel közre be is jött. A listákon elég jól teljesít a Key Wayne által hangszerelt szám. A sikerességet azért is várták, mert a line up eléggé jó nevekből áll. Weezy és Aiko a garancia, hogy nem rossz számról van szó. Szerintem az év egyik legkellemesebb darabja. A klip pedig eléggé extra lett.

Kérdés nem férhet hozzá, hogy a legjobban várt szám az a First Chain.A line up, a producer személye az “okozója” ennek. No I.D. készítette a fantasztikus alapot, amire Sean, NaS és az ex-GOODMusic tag Kid CuDi tolja a rímeket. Szerintem az album kiemelkedő darabja szövegileg és stílusban is. A végén Cudi pedig egy meglepő kijelentést tesz.

A Mona Lisa címet viselő számnak a producere a korábban már több Sean-slágert is jegyző Da Interz volt. Tipikus mai trap-beat. Szokásos Sean szöveg. Itt abszolút a beat emeli meg a szám szintjét, mivel Sean a tipikusan bugyuta rapet tolja…

Freaky címmel egy skit következik

A címből és a közreműködőkből sok infót lehet szerezni. A MILF című szám nem árult zsákbamacskát. Da Interz ismét a beaten. A közreműködők pedig nem mások, mint Juicy J és Nicki Minaj. Kritikán aluli a szám. bugyuta, egyhangú, unalmas…

Sierra Leone egy korrekt szám, ugyanis egy nagyon jó alapra egy nagyon jó rapet virít emberünk. No I.D. a beaten, szóval a minőség adott. A refrén könnyed, fülbemászó. Nagyon tetszik a szám lazasága és az, hogy a lazaság itt nem megy a flow rovására. Simán el tudnám képzelni, mint soron következő single.

A másik nagyon várt szám nálam az It’s Time, amiben egyik kedvencem Young Jeezy és Payroll működik közre. Zeneileg és szövegileg is hozzák az elvárt szintet. Nem tűnik ki viszont a többi szám közül, ami már nagyobb baj. Abszolút hallgatható és élvezhető.

Mostanában minden raplemezen van egy olyan szám, ami egy poposabb darab. Jelen esetben a World Ablaze tölti be ezt a szerepet. James Fauntleroy a közreműködő, aki eléggé jó “alap” ehhez a poposabb raphez. Egészen jó szám, de ez sem emelkedik ki a többi közül.

Az Ashley elején, mikor meghallottam Miguel hangját akkor már tudtam, hogy ez lesz az a bizonyos track. Nagyon jó az alap, Miguel hozza azt a hiányzó hangot, ami ebben a számban létszükségletű. Big Sean pedig meglepően erős és ütős rappel állt elő, ami meglepő. Így a végére sikerült egy olyan számot rakni, ami nagyjából kitűnik.

A lemezt az All Figured Out zárja, ami megint egy olyan szám, ami nagyon jól szól. Remek kis számot hoztak össze No I.D.-vel a végére. Kifogástalan. Tipikus Sean, de mégis valahogy más 🙂

Összességében abszolút egy olyan lemez jött ki, aminek bármelyik számát elhallgatja az ember, ha éppen az szól, de önszántából max 2-3 olyan, amit önként is szívesen hallgat. Nálam várakozáson alul teljesített a lemez. Nem is kicsit. Sokkal több változatosságot vártam volna el. A közreműködők 1-2 számot eltekintve levesbe valók lennének. A szóval maradt jócskán hiányérzetem…

TOP 3 track: 1) Ashley     2) Beware     3) It’s Time

Az album a HipHop News Hungary szerint: 10/6,5

big-sean-vibe

Az év egyik legjobb beatje, az év rapverzéje és az egyik legjobb szám megérkezett. Ezekről mind Big Sean, K. Dot és Jay Electronica gondoskodott!

http://www.sharebeast.com/idck890t6agc

Common

No I.D. ma jó kedvvel ébredt. Ennek az az eredménye, hogy felrakorr SoundCloud oldalára egy eddig soha nem hallott Common számot. Igazi rap, mesterfokon!

big-sean-switch-up

Big Sean a mai nap kiadta nyáron érkező lemezének második kislemezét, amibe meghívta label-társát, az élőlegendát, Commont. A cucc producere No I.D. volt, szóval Seannak minden megadatott, amit rapper kívánhat: az egyik legjobb zeneszerző és egy raplegenda. A track igazából egy nagyon jó, laza szerzemény egy nagyon fain alapra. Sokkal jobb lett, mint a Guap ezt bizton állítom!

timb-swizz-j

Jay-Z mostanában felvett egy új, de nem ismeretlen szokást. Nagyon sok olyan kép kerül fel a netre, ahol neves producerekkel és rapperekkel pózol Jay-Z. Jogosan merül fel a kérdés: Mire készül New York királya? Legutóbb egy olyan kép került fel, ami egyértelműen utal arra, hogy Khaled révbe ért és valószínű, hogy megkaparintotta Jay-Z egy szám erejéig, ugyanis Rick Ross és Timbaland társaságában stúdiózott. Nameg egy egész napot töltött a slágergyárban(Swizz Beatz stúdiója) Timbaland, Swizz Beatz és Drake társaságában. DE ami ennél ezerszer fontosabb az az, hogy többek között Jahlil Beats, Hit-Boy és No I.D. is elismerte, hogy már javában zajlanak a munkálatok Jay-Z háza táján, ami az új lemezt illeti. Ezek mellett elkezdte Jay-Z, mint jó üzletember visszahozni magát a zenei köztudatba(nem mintha szükség lett volna rá), ugyanis előbb Justin Timberlake oldalán hallhattuk, majd Kendrick Lamarral készített reixet. Egy szó, mint száz: EZEKBŐL EGYENESEN JÖN, HOGY KÉSZÜL AZ ÚJ JAY-Z LEMEZ!