Posts Tagged ‘Ne-Yo’

young-jeezy-rip-video

Megérkezett Jeezy és Chainz közösének klipje, ami sokkal jobb lett, mint maga a track 🙂 A DJ Mustrad által szerzett gagyi alapra Jeezy szokásához híven nagyot tol, 2 Chainz se marad el tőle, de valahogy nem adja igazán… A klip viszont nagyon odacsapós lett és egy isteni buliba és egy temetőbe(micsoda összhang:) ) invitál minket. A rendező TAJ volt, aki ismét bizonyította, hogy ő tud sz@rból várat építeni. A buliba szerintem ti is nagyon elmentetek volna, hiszen pár képkocka erejéig megláthatjuk hogyan bulizik a két rapper mellett T.I., Snoop Dogg, Ne-Yo, Big Sean, Nelly, DJ Drama, Warren G, Ludacris vagy éppen E-40. Szóval rendesen telepakolták a klipet sztárokkal 🙂 A klip csillagos 6-os, a zene viszont továbbra se jön be. Bár annyit leszögeznék, hogy mihez Jeezy nyúl az mindig nagyon minőségi és jó zene, ahogy ez is.

Ne-Yo-Let-Me-Love-You

A tavalyi év egyik R&B albuma minden kétséget kizárólag Ne-Yo RED albuma.  Arról a legnagyobb sláger egyértelműen a LetMeLoveYou című track. A mai világban pedig már-már bűn lenne kihagyni egy remixet. Ne-Yo is elkövette ezt a hibát, ugyanis nem mással remixeltette fel a számot, mint French Montana. A track klipet is kapott, ami egy nagyon sablonos image téma egy csomó szexi csajjal megbolondítva. Összességében a track Montana miatt visszaesett a szememben, de a klip az egész tetszetős 🙂

Folytatódik az R&B est 🙂 Szóval Ne-Yo új lemeze a RED november 6-án landol, de az egyik legjobban várt szám kiszivárgott róla. A trackben közreműködik a két hírhedt new yorki nagymenő Diddy és Fabolous. Azt kell mondjam, hogy régen hallottam ilyan klasszikus R&B-Rap dolgot. Nagyon tetszetős dolog lett a szám. Diddy olyat nyom, mint kb 5-6 éve. Visszatért oda ezzel a szöveggel, ahonnan kiindult! Nagyon nagy szám!! Szerintem ez év R&B collabja az új Ne-Yo szám!

Megérkezett az idei év R&B slágere! E felől nem lehet kétségem! Ne-Yo összeállt ugyanis egy track erejéig Wiz Khalifával. Az eredmény pedig baromira jó lett! Ne-Yo új albuma november 6-án érkezik. A szám már két hallgatás után is óriási kedvenc! 🙂