Posts Tagged ‘Mr. Busta’

Karácsonyi klipdömpingünk újabb állomása az új Farkasok klip. Mr. Busta és az AK26 közös formációja a Farkasok nevet kapta és az éven érkezett az első ilyen felállású albumuk, amiről a nagyérdemű karácsonykor megkapta az újabb klipet, amely az igen mély tartalmú Család című számhoz készült. A számban véleményünk szerint mindenki egészen jót szövegel, de talán Hiro verzéje a legkiemelkedőbb. A klip story-ja tipikus és happy enddel végződik, de összességében egy egészen jó produktumról van szó, amely a Bladerade Pictures munkája.

mova

Idén az a megtiszteltetés ért minket, hogy hivatalos médiapartnerei lehetünk a III. I Love MóvArt fesztiválnak! Ennek apropóján beszélgettünk baRnival, aki a fesztivál főszervezője és e mellett az UGSESSIONZ egyik tagja. Mellette 2 kérdés erejéig megszólal a fesztivál hivatalos nagykövete is, aki nem más, mint SÜTI. Ne is húzzuk tovább az időt, nézzük meg az idei promóvideót:

Kezdjük egy kis visszaemlékezéssel. Milyen volt a téli I Love Movart?

Nagyon sikeres volt a téli etapja a fesztiválnak. Körülbelül 700-800 vendég jött el azM Clubba. Tehát a számok is mutatják, hogy egy nagyon sikeres estét tudhatunk magunk mögött. A fellépők hihetetlen hangulatot varázsoltak. Nagyon jó volt.

Nyáron a VOLUTA Feszt nulladik napja lesz az I Love Movart. Minek köszönhető ez az együttműködés?

Így igaz. Voluta mint fesztivál már több éve az egyik legszínesebb városi rendezvény, így mikor felmerűlt a közös rendezvény gondolata örömmel áltunk hozzá. Ugyan akkor a fesztivál számára is egy jó kihívás tűnik. Izgalommal tekintünk elé.

Idén kik lépnek fel a fesztiválon?

Magyarország legnézettebb rap előadói mellett helyi csapatok színesítik a programot. Az idei év is a rap szerelmeseinek fog kedvezni. Egy napos fesztiválhoz viszonyítva igencsak mutatós lineupot sikerült összehozni: Essemm, Mr. Busta, Beerseewalk, Süti, Fura Csé. A helyi bandák headlinere az UGSESSIONZ, mellettük a DayOfTruth is erősíti a fesztivált.

Mi volt az elsődleges szempont, amikor kiválasztottátok a fellépőket?

Lévén ,hogy ez egy hiphop zenei fesztivál szerettünk volna a műfajon belűl minden rétegnek kicsit kedvezni. Tavalyi évből megtartottuk azon ötletünket, hogy délutáni programban teret adunk helyi feltörekvő előadóknak,tánccsoportnak stb.. Ha egy mondatban meglehetne fogalmazni a fesztivál üzenetét talán ez lenne: “egy helyen minden ami mosonmagyaróvári minden ami MóvART:)”

Milyen egyéb programokkal várjatok a kilátogatókat?

Lesz táncverseny es a tavaly már megszokott kísérőprogramok.

Mekkora az érdeklődés? Tudomásom szerint a Facebook-on több százan jelezték,hogy jelen lesznek.

Igen, szerencsére elég nagy az érdeklődés a fesztivál iránt, aminek nagyon örülünk. Szerettük volna tavaly nyáron, hogy ez a fesztivál egyfajta végeláthatatlan sorozat legyen. Készülve a harmadik menetre eléggé jó, hogy 1-2 héttel az esemény előtt máris több, mint 1000-en jelezték, hogy ott lesznek a rendezvényen. Nem elhanyagolható az sem, hogy ilyen igényes rendezvény kevés van és az, hogy ez mind ingyenes az példa nélküli.

Idén kik segítették a munkádat?

Ahogy az már megszokott Horváth Csaba felelt a videóért, a flyerért és pár promóciós képért, Sütemény barátunk hozta a szokásosat és mint fesztivál nagykövet hozott egy nagy követ. Koch Adriennek is nagy köszönet, aki szintén a képek terén segítette a munkát és hát a brigád, akik a hétköznapokban a háttérből az erőt adják.

Mit üzennél azoknak,akik távolabb laknak? Miért kihagyhatatlan az I Love Movart? Mindenképpen megéri Mosonmagyaróvárra látogatni, mivel eleve egy olyan várost ismerhet meg az ember, ami azt gondolom nem hétköznapi. A fesztivál már csak egy plusz. Idén nem lesz még egy olyan rendezvény, ahol egy nap ennyi népszerű szöveggyáros lépne fel, tehát ne maradjatok ki belőle!

Jöjjön Süti, de előtte a már jól megszokott BAKIPARÁDÉÉÉÉÉ:

– Süti hogy lettél a fesztivál nagykövete?

Istenadta tehetségem van az ilyen projektekhez egyszerűen csak én jöhettem szóba:D

– Miért ajánlod a közönségnek, hogy látogasson el a fesztiválra?

Mert én is ott leszek:)

Szóval ott tali!!! 🙂

Mr Busta és Palej Niki ismét összeállt, hogy 2014 legnagyobb szerelmes slágerét összedobják. Naná, hogy klippel együtt landolt a trekk, ami világszínvonalú lett, köszönhetően Horváth Csabának.

gamekutyanemfélek

Game Kutya már régimotoros a hazai rapben, legtöbben még Mohaman mellől ismerhetitek, vagy éppen Majka “Ítélet helyett” klipjéből, ahol egy örök verzét pakolt oda, vagy esetleg még A Srácok A Putriból duó (ASAP) egyik tagjaként (a másik tag Mr. Busta volt). De most szóló cuccal tért vissza a kisebb hallgatás után Game Kutya, aki a magyar rap egyik leglazább flow-jával rendelkezik sokunk szerint. A visszatérés apropója egy idén érkező új nagylemez, ami “Rejtély” címmel fog megjelenni, s most a lemez első hivatalos single-je is kijött egy klip formájában, ez a “Nem félek“. A dal tök laza és egyben nagyon erős is, amiben Game arról szövegel, hogy ő milyen minőség és senki sem győzheti le, sem a rapben, sem úgy egyébként. És mindezt nagyon stílusosan!! A klip pedig pazarul néz ki, egyszerű telepi imidzs, mégis érdekes és leköti a tekintetet. Respekt, így kell visszatérni nagyként!

hhnlogo_sarga

Mivel az oldal kényszerle(sz)állása sajnos túl hosszúra sikerült, így nem egy, nagyon minőségi, magyar rap/hip-hop klipről nem volt alkalmunk beszámolni, amik szerintünk vagy minőségük miatt, vagy épp ellenkező okokból, de megérdemelnék a figyelmünket/figyelmeteket.

Előre írjuk, hogy listánk közel sem teljes, a cikk nem ad teljesen átfogó képet a hazai rapkliptermés elmúlt pár hetéről. De azért igyekszünk elfogulatlan és átfogó(bb) képet adni számotokra! Reméljük megtaláljátok köztük az új kedvenceiteket is! 🙂

Rico – Túl sok a könny (km. P.G.):

A páros dala alapvetően sok érzést megmozgat az emberben és a szöveg, a tartalmi kiállás mintegy támaszadás a hallgatóknak. Nagyon tudom díjazni az ilyen dalokat! Ezek azok a mondanivalók, üzenetek, amikre a rapszcénában mindig is lesz igény és hely. A klip pedig egy javarészt imidzsvideó hozzá, de nagyon érdekesen választott helyszínekkel és szituációkkal. Például a P.G. kádban fekvő jelenete amellett, hogy a tinilány rajongók szívét is biztosan megdobogtatta, mindenképpen merész és érdekes, dicsérendő helyszín- és képválasztás volt.

 

MES – Hosszú az út:

MES egy időben igazán felkapott underground MC volt, és bár ezt a mai napig nem veheti el tőle senki, egy nagyobb hallgatás után ismét vissza-visszatér, ám az újként kialakuló rapközegben kicsit mintha nehezebben találná meg a rajongótábor felé a csatornáját (természetesen a régi népszerűséghez viszonyítva). De ezzel semmi gond nincsen, sőt, így is igazán népes tábort tudhat a magáénak. Nagyjából 1 hónapja jelentkezett egy új klippel, amely érdekessége az “imidzs az imidzsben” jelleg. De mindez egy igazán kedves, szerethető imidzset jelent. A paliból sugárzik a mosoly, a kedvesség és az őszinte érzelmek. Erre pont ez a dal és klip, a “Hosszú az út” az egyik legkiválóbb példa. A rapverzék annyira nem ütnek talán, az elején picit döcögősen, direkt-furcsán indul, de aztán a refrén dallamosságától kezdve beszippantja a hallgatót.

 

Beerseewalk – Nem adom fel:

A Beerseewalk jelenleg az egyik legnépszerűbb magyar rapduó, s március 15-én legutóbbi lemezükről, a Rapstarról egy új klippel jelentkeztek, mely talán a lemez egyik legtartalmasabb és legpozitívabb dalához készült, a “Nem adom fel”-hez. A klip egy minimális sztorival megspékelt imidzs anyag. A sztori egy görkoris srác bukásától (nem tud beadni egy látványos trükköt egy magas lépcsőről leugorva) elkísér minket a Beersee dalától újra erőt merítve végrehajtott trükkig, amit a klip végére be is ad kőkeményen a srác. A mondanivaló nagyon pozitív, kellemesen egyszerű, de látványos és a dal, valamint a klip tényleg ösztönzőleg hat az emberre. Be kell vallanom, számomra ez a dal nem egy kiemelkedő anyag a Rapstar lemezről, azonban így, klippel együtt azzá vált. Ennyit ér egy jó klip.

 

Beat – Ultimátum:

A hosszú-hosszú ideje a hazai rappaletta krémjében menetelő Beat talán az egyik legegyedibb és legérdekesebb hangja a magyar rapnek. Énekhangja se gyenge, de új klipjében, az “Ultimátum”-ban most a brutálisan jól fogyasztható és sajátos raptechnikáját és lírikáját csillogtatja meg, minek hatására – saját szavaival élve – “ritmuskrisztus” rangra emelkedik. A klipben feltűnik Hibrid is, a dalban pedig szó esik többekről is, például Tupacről, a Pengéről is, stb. Maga a klip pedig egy erős szimbolikát felvonultató imidzs lett, amiben olyan tárgyak jelennek meg pofátlan módon Beat nagyságát mutató szimbólumokként, mint a krisztusi töviskorona, az akasztófakötél Beat nyakában,egy felöltöztetett csontváz, és még sorolhatnám. Lessétek!

 

POL (Proof Of Life) – Csak az hogy (km. Senior Hal, Karai Anna):

A Proof Of Life formáció már régebb óta is feltűnt a placcon, mégis valahogy sosem sikerült eljutniuk igazán a hallgatókhoz sajátos stíluskeveredésű dalaikkal. Ismét egy ilyen megoldással próbálkoztak: a dal rapbetétekkel operál, emellett azonban a pop-rock tónuson túl az elektronikus műfajok elemeit is egybegyúrja. A dalban Artos Csaba rappel, ami igazán jó, hozta a megszokott, régi, ismert és elvárt ArtosCsabi-szintet. A refrén pedig tényleg fülbemászó, azonban valahogy úgy érzem, ez a dal ismét nem fogja megfogni a tömegeket. Valami mintha hiányozna belőle: hiába keveredik sok műfaj össze, hiába patent a szöveg és jó a refrén, stb., mindez megspékelve egy tényleg fílinges romgyárban forgatott vad klippel, valami hiányzik… Talán túl nagy zavart nyújt a műfaji keveredés adta “káosz” a dalban, ami vagy túl sok már, vagy szimplán csak a magyar tömegfül még nincsen felkészülve erre? Majd az idő megmondja!

 

Hősök & Deniz – Majd lesz valahogy:

Jó ideje a Hősök számít az egyik legnépszerűbb csapatnak a hazai rapben, s egy dal, illetve klip erejéig maguk mellé vették a kazinbarcelonai, ám már jelenleg budapesti Denizt, aki pedig az egyik legnépszerűbb hazai szóló rapelőadónak számít.A Hősök jelenleg már csak 2 (rapper)tagból áll, talán ezért is vették maguk mellé mintegy “erősítésként” új klipjükben Denizt. Ám az immár csak Mentha és Eckü duójából álló Hősök így is gőzerővel nyomja Brasch kiszállása után is (klipkészítés terén azonban Brasch is segíti útjukat továbbra is, ám rapperként már kilépett -magánéletbeli döntésből), ezt több fórumon és interjúban is megígérték népes rajongótáboruknak. A “Majd lesz valahogy” című dal nagyon kellemes hangzást képvisel az élőzenei betétek és a jó csengésű Eckü-refrén, valamint a tartalmas rapverzék révén. Deniz nagyon passzol a srácok mellé a dalban, ez vitathatatlan, valamint a téma is passzol Denizhez, hiszen tőle már megszokhattuk az életpozitív és biztató üzeneteket is. Azt hinné az ember elsőre a cím alapján, hogy ez egy mindent lesajnálós dal lesz, pesszimista hangvétellel, de pont nem! Tömören arról szól, hogy soha ne add fel (akárcsak a Beerseewalk-klip is!), hiszen úgyis “majd lesz valahogy”! A dalhoz készült klip viszont semmi extra, egy nagyon egyszerű és letisztult imázsvideó Budapest hajnali-délutáni napsütötte tavaszi utcáiról és kávézóiból, ami abszolút a dal üzenetét hivatott erősíteni. Nézzétek!

 

Czemende – Egy Pár Jó Szó:

A többféle tv-s platformon is már megforduló, ám mégis kevésbé kiterjedt ismertségű, sajátos zenei stílusban mozgó borsodi Czemende zenekar egy igazán különleges tagbővüléssel és egy különleges képvilágú klippel jelentkezett. A tagbővülés annyi mindösszesen, aminek révén a mi oldalunkon is méltán megjelenhetnek most már, hogy egy miskolci ismertebb rapper arccal, Hykával (Kajati Bálint ‘Hyka’) bővültek, aki a rap mellett többek között beatbox-tudását is belecsempészte az új dalba. Hykával egyébként már több helyi (miskolci) slam poetry versenyen is találkozhattak az érdeklődők, valamint az országos slam poetry bajnokságban is legutóbb sokak tetszését kiváltotta “telepi Jézus”-os szövegével. Nos, a kis kitérő után kanyarodjunk vissza a dalra és a klipre. A dal nagyon kellemes élőzenei keverék, amelyben a pop-rock, a funkysabb vonal, az enyhe urban-népzene-jellegű hatás és a cseppnyi elektronikus elemek mellett immár Hyka révén a rap és a beatbox is befigyel, nem gyengén dominánssá válva a dalban. Mindenképp üde színfolt volt Hyka bevétele a zenekarba, karakteresebb és stílusosabb lett vele az egész ügy. Na meg így a rapközeg is megismerheti őket. A klip az üde, vidám hangvételű dalt tükrözi képileg, de nem akármilyen módon: nagyon egyszerű küllemű, ám sajátos és egyedi, sűrűn beleszőtt rajzos 2D-animációk vidítják fel az egyébként extrákat nem nyújtó zenekari-imidzs klipet. Ettől a precízen és energiát nem kisajnálva belepakolt animációözöntől nagyon spéci, profi és egyedi klipet láthatunk, s ez kellemes újítás szerintünk a hazai rapklipek vonalában. A videót egyébként az egyre több helyen feltűnő és alkotó StrangeVisual csapata jegyzi, akiknek ezúton is tisztelet a klipbéli megoldásokért, animációkért, nekünk beadta! Sokkal nagyobb nézettséget érdemelne szerintünk a klip egyedisége és a dal hangulata, üzenete miatt is a cucc! Csekkoljátok!

 

Mr. Missh – Veled érzem (km. Young-G, Igni):

Mr. Missh pár napja hozta el új klipjét, a “Veled érzem”-et, amelyben Igni énekével, Young-G pedig rapbetétjével színesíti a dalt. Az alap nagyon könnyed, laza, tök kellemes hallgatni, s ehhez egy igazán jópofa, strandosra berendezett nyárias érzésű nappaliban forgatott klipet sikerült összehozniuk. Szeretjük az ilyen üde rapdalokat, amik igazi életigenlő üzenetet hordoznak, mindezt könnyeden és lazán. Nem is ragoznánk túl, egyszerűen csak figyeljétek!

 

Majka & Curtis – Csak Te létezel:

A “Belehalok” óta már több sikerklipet és slágert is alkotó, nagy népszerűségnek és egyben megosztottságnak is örvendő Majka-Curtis duó ismét sikerslágert alkotott, ez pedig a “Csak Te létezel”. A dal hozza a tőlük már-már megszokott és elvárt komolyabb, tiniket és felnőtteket egyaránt megszólító és megfogó üzenetet, ami ismét egy különleges klipet kapott. A videó egyediségét az autó körül (szinte) vágatlanul mozgó kamera és a kocsihoz kapcsolódó, múltbéli visszaemlékezések ügyes megjelenítése adja, ami nagyon passzol a dalhoz, illetve nagyon jól lett kivitelezve. Annyit sajnáltunk a klip kapcsán mindössze, hogy nem végig ezt a vágatlan, kocsi-körül-körbemászkáló kameramegoldást hozta, ugyanis a klip egy pontjától ez már nem dominál és visszatérnek a vágott megoldásokhoz. Talán még egyedibb lett/lehetett volna, ha végig vágatlan marad és ezt a technikát hangsúlyozzák tovább. De van egy sejtésem, hogy ez így egy szándékos fogás volt, de nálunk jobban ütött volna képileg, ha nem vágnak! Vágod? 🙂

 

Hyka – Oly régen (acoustic):

Hykáról már fentebb is írtunk a Czemende-klip kapcsán, azonban újra említést kell tennünk róla, hiába nem ismeritek (még) talán oly sokan itt az oldalunkon, ugyanis a hónap, de talán az év eddigi (egyik) legegyedibb dalát hozta el nekünk egy egyszerű, de mégis nagyon passzos klip formájában, amelyet a StrangeVisual készített. “Oly régen” című dalának acoustikus verziójában a hangzás mindent visz, hiszen a dallamos rap (Hyka) és egy szál gitár (Molnár Ádám) és egy ukulele (!) (Szkibó Gergő) duózása hallható mindössze, ami annyira sajátosra és egyedire sikerült szerintünk és olyan szinte már “hátborzoló” hangulatot sugároz, hogy emellett nem tudtunk vélemény nélkül elmenni. Ráadásul az egész durván beleég az ember agyába és fülébe. Hyka raptechnikája pedig amellett, hogy kegyetlenül egyedi a hazai rapben, nagyon szerethető és fogyasztható is. A dal gondolatai és lírikája pedig szintén a helyén van. Mindezt az egyszerű, “csücsülünk és komolyan zenélünk egy ruházati boltban”-jellegű klipje pedig tényleg fílingesen segíti. Nézzétek!

 

Sub Bass Monster – Menj tovább:

A gyulafirátóti rapper végre újra aktív(abb), mint jó pár évvel ezelőtt! Tegnap új klippel és dallal jelentkezett ő is, ami a “Menj tovább” címet viseli. A klip igazi filmes-érzésű, tök egyszerű téma, de mégis hatásos, ráadásul abszolút a dal mélyebb üzenetéhez csatlakozik a képi világ is. A refrén pedig hozza az egyedi “szubbasszusszörnyes” dallamosságot, ami hamisítatlanul csak Szabi sajátja. Figyeljétek!

 

Tkyd & Eckü – Hitted?:

Tkyd sokak szerint az egyik legnagyobb költő (!) a hazai rapben (egyetértünk). Most Ecküvel a Hősökből készítettek egy közös dalt és klipet “Hitted?” címmel, ami nálunk az év egyik legpozitívabb és legszebb magyar rapdala lett! Olyan líraiság és üzenetközpontúság van ebben a dalban, hogy hihetetlen. Igazi tavaszi örömzene, mégis nagyon mély és sokatmondó. A beat szép, a szöveg egyszerre rohadtlaza és szép, amit Eckü élces-rekedt hangja is tökéletesen támogat, s a hozzá készült klip pedig ismét semmi extra, de ez pont így jó: szép és szerethető, itt-ott kedves mosolyt az arcra csaló. Nagy respekt érte!

 

Egyenlők – Aranykor:

A ’90-es éveket kendőzetlen módon visszahozni kívánó rapkombó, az Egyenlők is elhozta új klipjét, az “Aranykor”-t, ami nagyon durván old school hangzást hoz. A szövege pedig igazi bemarás a mai mc-knek, kiváltképp a pop-rap előadóknak címezve. Durva, de majdnem mind a 4-en bitangnagy szöveget veretnek benne, de nálunk Siska és a Kettyós verzéi vitték a prímet. Kettyóst külön ki is emelnénk a végén, mert azzal a beteges hangsúlyozással előadott utolsó verzéjénél rendesen felröhögtünk! 😀 Nagyon stílusos, a bolondja a bolondját járatja az emberrel, annyira ráérzett (ismét). A klip nagyon letisztult, nagyon egyszerű, mégis nagyon stílusos. Főleg a helyszínválasztások miatt és a srácok előadói módja miatt. Ajánlott!

 

Mr. Busta km. Essemm – Eyyo 2:

Az előző után stílusosan akkor jöjjön Mr. Busta és Essemm Eyyo-sorozatának 2. része. Az “Eyyo 2” az igazi mi-vagyunk-az-ászok üzenetű dal, mindezt kemény és tiszta amerikai köntösbe bújtatva: van itt minden, tömeg, low rider kocsi pattogtatása, stb. Tetszik, hogy a srácok nem fikáznad jobbra-balra (épp itt), hanem nyíltan dumálnak arról, hogy tudnak az őket érő támadásokról és érvekről, de nem érdekli őket, csak csinálják amit szeretnek és örülnek, hogy sok követőjük van. Ennél nem is kell több, lazaság lett tényleg! Kinek tetszik, kinek nem, őket nem érdekli. Pont. Szerintünk is mindenki döntsön maga és vagy hallgassa, vagy ne! De a komment-anyázásból nem fog felépülni semmilyen kultúra/közeg, ez tuti. A klip nagyon profi, az alapzene is zúz, na meg külön tiszteletünk a formás alakokért, de főleg a tolószékes srácért a klipben, akiről sugárzik a megtiszteltetés és az öröm. Ha ezzel a klip-szerepléssel a srácnak adtak egy jó kis élményt, akkor máris jár a tisztelet, minden egyébtől függetlenül, szerintünk.

 

Furakor km. Garage – Weking:

A Furakor maga mellé szedte az egész Garage-produkció színe-javát és összehoztak egy nagyon fílinges klipet, az interkultúrális nyelvészeti szójátékkal élő “Weking”-et. A címhez méltón a klipben “vikingsipkában” őrjöngenek a rapperek, akik közül nálunk szövegileg és flow tekintetében Essemm és Fura Csé vitte a prímet. Fura Csé olyan rímeket tol, hogy az kegyetlen! A refrén is kiemelkedik, ahogy a klip képi világa is profi és sajátos is, azonban a többi előadó szövegétől közel sem dobtunk hátast. De Csé-jétől meg Essemmétől azért igencsak! 🙂 Ti hogyan látjátok/halljátok?

 

Funktasztikus – Í-Á-Í-Á-Ó!:

Funktasztikus új klip-hadjárata a “low budget” jegyében telik, amit a videók elején látható rövid betűtésztából a tányér szélére kikanalazgatott felirat-szignál is egyértelműen mutat. A kezdeményezést nagyon bátornak és jónak találjuk! S ennek a hadjáratnak az első, nyitódarabja lett a keményen beszólósra sikerült “Í-Á-Í-Á-Ó!” klip, amiből süt a szándékos olcsóság (low budget), és ez kifejezetten erényére is válik a cuccnak. Pont a dal által célba vett “ellenfelek” is a média szereplői, mint a rádió játszási listái és a tv-csatornák, amikhez pont kifejezőerőként segít rá az “egy-szál-kamerás” klip is, mindenféle túlprofizált fényeléstechnika és más hiányában. Plusz a spanok, kollégák is kellő mennyiségben tűnnek fel a vidiben, mindezt egyszerűen jó hangulatban téve. Jó kis matyó-motyó lett ez is Funktól, várjuk a többit (az egyik máris következik cikkünkben is).

 

Funktasztikus km. Ganxsta Zolee, Big Daddy Laca, DJ Dugó – Rossz karakterek:

És íme az újabb, legfrissebb klipje a a Funktasztikus-féle “low budget hadjáratnak”, ami az idén érkező, “Tartsd lent!” címen várható új Funktasztikus albumot hivatott beharangozni. Ez a 2. klip pedig a “Rossz karakterek”, amihez maga mellé nem egyéb rossz karakterüket híresztelő “öregraprókákat” hívott maga mellé Funk, mint a Kartel két oszlopos tagját, Ganxsta ‘Döglégy’ Zoleet és társát, Big Daddyt, a mexico kid-et, na meg a lemezekhez DJ Dugót. A “klip” olyannyira low budget lett, hogy igazán klipnek sem nevezném, de ezt maga Funk sem teszi: egy egyszerű stúdiós videóról van ugyanis szó, amiben elszövegeli a 3 rossz karakter a dalt, közben mutogatnak meg ugrálnak és örömködnek párat és ennyi. Full egyszerű, ami tök jó is! Viszont a dalban Ganxsta flow-ja egész jó (de tud ő jobbat is), Big Daddy nem igazán üt, nem jött át, Funk pedig magasan viszi a hátán az egész produktumot, de neki is inkább csak a tőle elvárt hadarós részek jók. A refrén meg kevés talán… Nálunk a low budget hozta jópofaság ellenére sem adta annyira most ez a dal/videó. Az Í-Á-Í-Á-Ó! sokkal jobb volt! De pont ezért is várjuk a következőt nagyon, vajon az mit hoz!?

 

AK26 km. Mr. Busta – Hazatértem:

Az RTM szektor egyik leginkább gyorsan népszerűvé vált üdvöskéi, az AK26 duó nagyon üde színfoltja a realtrill brigádjának és a hazai rap palettának is szerintünk. “Hazatértem” című klipjük pedig alapvetően stílusosra sikerült: nem gondoltál túl, egyszerű és érthető, imidzs kicsi extrával, hangulatos háttérrel és megoldásokkal, mindezt egy erős, ízig-vérig RTM-es habitusú dalhoz. Egyébként tőlük is több új cumó is várható, ha helyesek az értesüléseink.

 

AK26 – Kire szavazol?!:

A választások előtt 2 nappal az AK26 egy tőlük már szinte megszokott “street-video”-t is kaptunk, ami egy kőkemény beszólás a politikai hatalmaknak, a szavazási rendszert általuk vélt értelmetlenségének, igazságtalanságának. Arról szövegelnek, hogy mindegy, hová teszed az X-et. Igazuk van-e, vagy sem? Nem szeretnénk dönteni, viszont az mindenesetre jó, hogy a rap kultúra üzenetei közül a rendszerellenes vonalat ilyen konkrétan meg merik fogni és mindezt jó stílusban és értelmesen. Kevés ilyen van szerintünk itthon, pedig van helye!

 

Animal Cannibals – Fesztivááál:

Az AC már így tavaszra berobbantotta a nyári fesztiválszezonra felspannolásként szánt fesztivál-himnuszukat egy nagyon vidám, laza és jópofa klippel. Minden egyben: kellemes a téma nyilván és ehhez a zene is, Qka szövegelése kiváló, kellően humoros és technikás, mindehhez szerethető a refrén, tele sok-sok bohóckodással a klipben, ahogyan azt a két állati kannibáltól már régóta megszokhattuk. Mindenképp ajánljuk és szeretjük ezt a motyót, mert tényleg egyből a fesztiválozásra kattant a szívritmusunk (és a májunk) tőle. 🙂

busta

A nagy hallgatás után újult erővel és stábbal indulunk útnak! Szóval HipHopNews is BACK!

Mr. Busta nevét mostanában majdnem naponta hallhatjuk új lemeze, a Stilakill kapcsán. A szombaton megjelent album egy hallgatás után egészen pofásnak mondható. Ennek örömére tegnap egy nagyon nagy hangulatú klip jött ki, ami az RTM Szektor című trekkhez készült. A szám szerintem a lemez egyik, ha nem a legjobb száma. Egy igazi himnusz. A klip hűen tükrözi azt, amiről és akiknek szól a dal, ugyanis a Miszter a fanekkel forgatott, ami manapság elég ritka. A klipért Horváth Csabi felelt, ami garancia a minőségre, szóval lessétek meg!

mov1

2013 nyarán Mosonmagyaróváron megrendezték az első I Love MóvArt fesztivált, aminek nagy sikere lett.  Az esemény abban volt különleges, hogy nem csak a hazai rapelit tette tiszteletét, hanem az óvári művészek is felvonultathatták műveiket. Idén februárban újra megrendezésre kerül a történet téli keretek között. Sok neves fellépő fogja növelni a rendezvény színvonalát. Többek között Essemm, Mr. Busta, Süti és még sokan mások. A fesztivál főszervezője baRni volt, aki többek között az egyre népszerűbb UGSESSIONZ oszlopos tagja. Most vele beszélgettünk erről-arról, fesztiválról, zenéről és sok másról. De előtte nézzük meg miről van szó:

HHN:1 Szia baRni. Köszöntelek és köszi, hogy elfogadtad a felkérést. Első kérdésemmel máris belevágnék a dolog közepébe. Honnan jött az ötlet tavaly nyáron, hogy megszervezd ezt a fesztivált?

baRni: Az ötlet az adott volt, öt éves lett a brigád, amikor belevágtunk a 2013-as évbe tudtam, kell valamit adnunk abban az évben, olyat amit eddig még nem.Nagyok sok előadó vagy zenekar csinál jubileumokra albumot, esetleg klipet vagy szervez egy nagyobb volumenű koncertet, de mindenképpen valami egyedit akartam, hogy ez ne egy szokványos hétköznapi dolog legyen. Olyan dolog kell, amire az emberek felkapják a fejüket és beszéljenek róla, így jött az hogy nekünk egy fesztivál kell.

HHN: Kik alkotják a szervező-teamet?

baRni: Az első MóvArtot nagyrészt ketten az unokatestvéremmel Németh Bencével intéztük, álmodtuk meg és viteleztük ki, akivel egyébként a családi köteléken kívül az Ugsessionzben 6. éve vagyunk közösen a színpadon, magánéletben pedig 23 éve nagyon jó barátok! Aztán rá kellett jönnünk, hogy ezt nem olyan egyszerű csinálni, hogy egy ilyen kaliberű rendezvényen minden a helyén legyen és az előírtak szerint menjen a szervezés része, plusz még fellépőként is álld meg a helyed a színpadon. Így került a képbe Kertész Ákos, aki november óta erősít minket az ugsessionzben és a most következő Téli MóvArtban társszervezőm és nagyon nagy segítségem volt és remélem még lesz is sokáig, ezúton is jár a nagyon-nagy pacsi neki. Aztán tovább megyek, van itt nekünk egy Horváth Csaba ‘Direktor Úr’ aki szintén társszervezőként segíti a munkát, nem utolsó sorban természetesen az összes MóvArt videó a nevéhez fűződik. A promóciós képekért Koch Adrienn a felelős, ő fotózza le a lányokat és a fiúkat majd utómunkázza meg a képet és így kerül ki a nagyérdemű elé. Teljes mértékben csapatmunkáról van szó és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen emberekkel tudok együtt dolgozni.

ugs

HHN: Kik a célközönségetek?

baRni: Nem használnám ezt a szót így, hogy célközönség! A célközönség az mindig egy adott bázisra irányul viszont a zene, mint összetartó erő úgy gondolom, hogy ez mindenkié! Ez a fesztivál lényege és egyben mondanivalója is egyébiránt, hogy a zene és az ebből sugárzó impulzusok egyike a szeretet, amin át tud hatni az emberekre. Ha ez az érzés megvan akkor teljesen mindegy melyik és milyen korosztályhoz tartozol, a MóvArton a helyed!

HHN: Mekkora sikere volt az első fesztiválnak?

baRni: Hatalmas sikert hozott, olyat amit titkon mertem remélni viszont a realitást nézve nem gondoltam volna. Felmérések szerint több, mint 1500 ember fordult meg ilyen-olyan formában a fesztiválon, ami azt gondolom elég számottevő tényező tekintve azt, hogy egy teljesen új rendezvényről beszéltünk akkor még.

bb

HHN: Most a második rendezvény következik. Kik lépnek fel és mire számíthatnak az érdeklődők?

baRni: Az idei évtől kezdve elindítjuk a téli részét is a fesztiválnak, ezentúl minden évben télen is megrendezésre kerül majd az I Love MóvArt. Az alap koncepció az volt amikor ezt kitaláltam, hogy szinten tartsuk az érdeklődést a rendezvény iránt azoknál az embereknél, akik éppen jártak az első rendezvényünkön és alig várták már a folytatást. A másik és egyik legfontosabb szempont volt, hogy hallassuk magunkról, tudatosuljon az emberek fejében, hogy nem egyszeri alkalomról volt szó, hanem egy sorozatosan folytatódó eseményről beszélünk. A téli fesztiválon látható és hallható lesz a jelenlegi hihop szcéna legnézettebb párosa Mr.Busta & Essemm, jön az új lemezes Furakor, Lazy, egy szombathelyi brigád a Purestyle Division, móvárt pedig az Abszurd és a Day of Truth csapatai képviselik. A csapatommal mi is természetesen műsort adunk, mint házigazdák és minden kedves és kedvetlen ismerőst nagy szeretettel várunk!

HHN: Talán kevesen tudnak az UGSessionz nevű formációról, pedig jó pár éve benne vagytok a szakmában. Mesélj kicsit kérlek. Kik a tagok? Hogyan jött ez az egész?

baRni: Igen, idén már a 6.azaz hatodik éve.. Anno a buliszervezésen alapult ez az egész, aztán szépen lassan rájöttünk, hogy többre hívatott a csapat, mint hogy negyed évente hozzunk a szülővárosunknak egy hiphop előadót. Aztán elkezdtünk alapzenékre szövegeket írni majd azokat felvenni és hát így indult el ez az egész, ami azóta az életünké vált.

barni

 HHN: Készültök az elkövetkező időszakban új számmal/klippel/albummal?

baRni: A 2013-as évet rászántunk a fellépésekre, így a studiómunkálatok teljesen háttérbe szorultak a tavalyi esztendőben. Tavaly több mint 25 bulin vettünk részt fellépőként, ami azt gondolom ezen a szinten amin vagyunk teljesen egyedülálló Magyarországon. Olyan városokban fordult meg a csapat, mint például Sopron, Győr, Budapest, Kőszeg, Kalocsa, Szombathely stb.. Jelenleg ezek az üres hónapok a stúdiómunkálatokra vannak és lesznek rászánva, tehát mindenképpen készülünk újdonsággal és hogy az milyen formában jelenik majd meg?!Hát az maradjon egy nyitott kérdés egyenlőre…Találkozunk február 21-én az I Love MóvArt-Téli Fesztiválon Mosonmagyaróváron az M-Clubban!

HHN: Terveztek-e a jövőben is hasonló fesztivált?

baRni: Természetesen, ez után a téli fesztivál után nyáron következik a folytatás a 3. I Love MóvArtal. Konkrétat még nem szeretnék mondani, még a dátum sincs teljesen fixen meg, de egy elég gazdag lineupal készülünk a hiphop zene szerelmeseinek. Amit még talán fontos megemlíteni, hogy a nyári természetesen szabadtéren lesz, mint tavaly és nem utolsó sorban ingyenes rendezvény keretein belül! Addig még elég sok víz lefolyik a Dunán meg hát van itt nekünk egy téli fesztivál, ami nem egész egy hónap múlva aktuális. Most minden erőnkkel erre koncentrálunk, de fél szemmel már rajta vagyunk a nyári zajkeltésen is!

HHN: A promó eléggé veretesre sikeredett(a bakiparádérol nem is beszélve). Süti hogy került a képbe?

baRni: Veretes? Ezt hogyan kell értelmeznem? 🙂 Aki követi a történéseket velünk kapcsolatban az tudja, hogy elég sok közös fellépés köt minket Essemmhez és ez mellett nem utolsó sorban egy nagyon jó baráti viszony alakult ki közöttünk. Ezeken a fellépéseken ismerkedtünk meg Sütivel is és mondhatni azóta elválaszthatatlanok lettünk, sokszor járunk le kapuvárra így hétköznapokon is hozzájuk, hála az égnek nincs túlzottan messze Mosonmagyaróvártól. Gondolkoztunk, hogy ki lehetne erre a posztra alkalmas, aki egy fesztivál arca tud lenni és szerintem teljes mértékben megtaláltuk a megfelelő embert erre a pozícióra a Süti személyében.Felvetettük neki az ötletet, amire ő egyértelmű igent mondott, tehát ezt most hivatalosan is be szeretném jelenteni, hogy az I Love MóvArt Fesztivál reklámarcáról beszélünk az ő személyében!

mov