Posts Tagged ‘Hit-Boy’

push-space-jam

Az Audio Push két tagja egyre népszerűbb és elismertebb, aminek szerves következménye, hogy együtt turnéznak Lil Wayne-nel az AMW Tour keretében. Hamarosan megjelenik bemutatkozó albumuk, amiről az első kislemez meg is érkezett Weezy segítségével. A beaten természetesen Hit-Boy található. Nagyon bejövős darab lett és igazak voltak a pletykál, amik ezt vetítették elő 🙂

hit-boy-somewhere-remix

Hit-Boy ismét robbantott. Ezúttal Jigga új albumának egyik számát dolgozta fel, aminek ráadásul ő volt a producere is! A remixre meghívta az MMG-ből Rockie Fresh-t és egy teljesen más megközelítését hallhatjuk a számnak. Nagyon jó lett ez is!!

Egyéb hír Hit-Boy háza tájáról: Hit-Boy kiszállt a GOOD Musicból és most már csak a saját labeljével, a HS87-tel akar foglalkozni. Elvileg nincs harag Yeezy és Hit-Boy között, de a rossz nyelvek szerint Hit-Boy nem bírta már elviselni Kanye művész hajlamait, amit a zenében is ki akart élni. Erre jó példa a Yeezus, amin Hit-Boy egy deka zenével nem jelenik meg. Furi is volt, hogy miért nem. Hát ezért!

hbnc

Finoman fogalmazva mondhatjuk, hogy Hit-Boy megölte Kanye NewSlaves alapját!! Kész K.O. 🙂 A klip is egészen faintos lett, de a rap az, ami tényleg padlóra küld 🙂 Ja és szerencsére Omega nélküli 🙂

mchgcover

Azon a napon, amikor Jigga bejelentette, hogy júliusban kijön az új albuma, madarat lehetett velem fogatni. A reklámvideóban az alapok már garantálták, hogy az év egyik gyöngyszemével lesz dolgunk. A lemez nem kapott túlságosan nagy hírverést, csupán a hajrában kaptuk meg a számlistát. Inkább az volt a kérdés, hogy megkapja-e a MagnaCartaHolyGrail az 1 000 000 példány után az elismerést, amit még megjelenése előtt értékesített Jay a Samsungnak. Annyit lehetett tudni korábban a lemezről, hogy készül, de azt legszebb álmaimban se gondoltam, hogy ilyen hamar meg is kapom 🙂 Az is biztos volt, hogy a produceri lista nem lesz bő, de mindenképpen ütős lesz. Jigga ugyanis korábban bejelentette, hogy Timbaland, Pharrell és Swizz Beatz fogják alkotni a gerincet. Mint kiderült Swizz nem alapokat szolgáltatott, hanem ő mixelte az egész albumot, ami nem kis meló. Nagyon nagy várakozás előzte meg a cuccost és ugye adódik a kérdés, hogy vajon melyik lemez a jobb a Throne tagjaitól: Yeezus vs MCHG? Lássuk mi mire jutottunk:

Az első számunk a Holy Grail címet viseli. A track producere nem más volt, mint a jó öreg Timbaland, aki ezúttal nem bűvészkedett és kísérletezett, mint azt szokta, hanem belenyúlt a tutiba. Egy nagyon fain kis zongoraalapra énekléssel kezdődik a történet, amit Justin Timberlake követ el félelmetesen magas színvonalon. Majd jön az, aminek jönnie kell: eszméletlen basszus, isteni rímek. Irtó magasra tette a mércét a nyitószám! Legenda lesz az tuti.

A második helyen a Picasso Baby érkezik, ami egyben egy újabb Timbo hangszerelést is jelent. Itt is inkább a tutira megy a történet és a jól megszokott kőkemény alap jelenik meg. Itt Jigga a védjegyévé vált stílust hozza, amiből már nagyon régen nem kaptunk semmit. Nagyon pozitív darab ez a track. A dolog érdekessége még az, hogy az utolsó pár percre egy kicsit rockosabb alap jön bele a számba így is visszahozva a 2000-es évek eleji Jay-Z-t!

A Tom Ford a személyes kedvencem a lemezről, több okból is. Az első ismét Timbaland, aki itt egy olyan merész alapot követ el, hogy az ember beleremeg a dologba. Nagyon modern, óriási basszushalom. Tipikus Timbo kísérlet, ami ismét bejött. A második pedig az, hogy Jay-Z-től az ilyen típusú beat eléggé távol áll, de annyira jót tol benne, hogy meg kell kapaszkodni. Már most legendás ez az alap egyébként.

Majd jön a kacifántosan hosszú címmel rendelkező FuckWithMeYouKnowIGotIt és a meglepő feat Ricky Rozay személyében. A szám nagyon elkapta a fonalat, pedig én féltem tőle, hogy milyen lesz. Számomra ez volt a legnagyobb kérdőjel. De a legpozitívabb irányban csalódnom kellett, ugyanis egy eszméletlenül jól sikerült collab fültanúi lehetünk. A szám változás is, ugyanis egy időre megszűnik a Timbo-uralom. Most Boi-1da felelt az ütemekért és természetesen most sem okozott csalódást.

Negyedikként jön az Oceans című cucc, amiben ki más lenne a partner, mint Frank Ocean. A flow-alávalót ezúttal Pharrell szolgáltatta. Mind a három elem hozza a tőle elvárt szintet, ezért is az egyik legjobb szám az amúgy sem gyenge albumon. Pharrell egy kicsit álcázta a teátrálisabb beatet, ami a refrénnél nagyon kihallatszik, de ez nem véletlen, ugyanis Frank barátunk hangja nagyon beleillik a szám összképébe. Kicsit olyan, mintha lenne is refrén meg nem is, de szerintem zseniális megoldások vannak a számban. Frank megint megmutatta, hogy miért is tartom napjaink legjobb énekesének.

A F.U.T.W. számot hallgatva ismét egy Timbo alapba botlunk, ami már sok rosszat nem ígér, sőt… Egy nagyon letisztult szimpla basszusos alapot hallhat a nagyérdemű és egy istenigazából semleges számot, amit már vártam egy-egy ilyen karakteresebb darab után. Sokan mondják, hogy feleslegesek az ilyenek az albumon, de ha túl sok karakteres szám egymás után jön, akkor könnyen átsiklik az ember a karakteresség fölött. Az alábbi dal is karakteres, de messze nem annyira, mint az előzőek. És ez egyáltalán nem negatív…

A hetes rajtszámú számról előjáróban annyit, hogy az alapra összeállt egy régi és egy új beatmester. A Somewhere In America alapját nem más, mint Mike Dean és Hit-Boy eszközölte. Ebből jön az a következtetés, hogy itt már baj nem lehet! És nincs is. Egy klasszikus Jigga szám lett az alábbi track. Klasszikus zongorás alap egy kis jazzes beütéssel. Ez tipikus Jay-Z.Bárki bármit mond, ez egy gyöngyszem és ez elsőre nálam se tűnt annak, de másodjára valahogy megfogott ez a kis jazzes történet.

A Crown nem más, mint egy korszakos zseni hangszerelésében egy hamisítatlan sláger! Meglepő módon ütköztem bele a produceri listában Travi$ Scott nevébe. De marhára megörültem neki! A srác idén bukkant fel a semmiből és azóta az egyik legkomplexebb arc lett a mai rapszínpadon. A szám megmutatja, hogy nyitni kell ezek felé az elvontabb irányok felé, ugyanis Jigga nagyon ráérzett erre az alapra. Marhára bejövős már elsőre is a szám, de minél többet hallgatja az ember annál jobban ivódik bele az agyába. Vírus! 🙂

A kilencedik rajtszámot a Heaven című számra aggatták. A szám egy burkolt Timberlake énekkel startol, majd jön Jay és megmutatja, hogy az évek során semmit sem veszített abból az eleganciából, amiről őt mindig megismertük. A szám egy nagyon ízlésesen összerakott történet lett, amiért Timbaland a felelős The-Dreammel kiegészülve.

Majd jön az első egy percnél kevesebb ideig tartó szám, a Versus. Itt összeállt a két élő legenda Timbo és Swizz Beatz egy kis mókára, amiből ez a csoda jött létre. Kicsit old-school, kicsit jazz, kicsit táncos. Egy büdös nagy kérdésem van: Mi a bánatért csak 51 másodperc a szám??? Ez az a tipikus szám, amit elhallgatnék nagyon sokáig. Jigga fantasztikus most is!

Part II (On the Run) című cuccban megmutatja hangját az asszony is! A dolog szépsége, hogy szerintem ez a szám nem erre az albumra készült, mivel az öt és fél percből Beyoncé masszívan eldalolgat legalább 3-3,5 percet, amivel semmi bajom sincs, csak furcsa. Az alap ismét mesteri, ismét Timbo 🙂 Nagyon bejövős darab elsőre is. Egy biztos: nagyon jól kiegészítik egymást a partnerek. Tipikusan romantikus filmbetétdal lehet a Part II (On the Run)! Meghittebb nyári estékre melegen ajánlott!

Az újabb 55 másodperces cuccot se értem miért ilyen marha rövid… A Beach Is Better producere nem más volt, mint napjaink legfelkapottabb producere: Mike WiLL Made It.  Eléggé gyilok szám és a rövidsége ellenére az egyik legjobb az albumon. A vége kicsit olyan, mintha nem lenne befejezve és még lenne folytatás, csak azt már nem hallhatjuk. Érdekes… DE JÓ!!!

Az nem kérdés, hogy a rap műfaján belül is beszélhetünk az örömzene fogalmáról, amit a BBC című szám teljesen újraértelmezett nekünk. A Pharrell által hangszerelt szám egy jam-hangulatot idéz elő, ugyanis aki a lemezen dolgozott az mind hallható a számban. A refrénben a három producer (Swizz, Timbo, Pharrell) dörmög. Őket Beyoncé és Justin egészítik ki egy-egy felütéssel. Az első verzét Nas tolja és valami olyan lazasággal, hogy az elképesztő. Itt azt hittem már nem lehet jobb… Pedig lehet! Jay-Z tőle nem megszokott lazasággal olyan rímeket dobál, hogy az eszem megáll! Ez az, amikor a profik megmutatják, hogy a zene az ÖRÖM!!!

A lemez legmeghatóbb száma minden kétséget kizáróan a Jay Z Blue, ami nem másról, mint Jigga kislányáról szól. De ez se az a klasszikus érzelgős rapszám. Erről ismételten Timbo tehet, aki egy kőkemény beatet dobott fel némi gitárral és miegymással. Majd ha meghallgatja egyszer, akkor büszke lesz a faterra!

A La Familia egyfajta folytatása a témának, de ez már egy kicsit erőltetettebb köntösben. Az előző szám nagyon magasra tette a mércét a beattel kapcsolatban, amit ez nem ugrott meg. Viszont Jay-Z nagyon jó rappel egyensúlyozza ezt a kis hibácskát. Annyi még felróható a számnak, hogy refrénre utaló jel az nem sok van benne…

A zárótrack a Nickels and Dimes lett, amit egy ázsiai producer és Mike Dean raktak össze. Az elején a nyöszörgést leszámítva minden nagyon fain a számmal kapcsolatban. A maga öt percével igazán méltó lezárása ennek a fenomenális albumnak! Csak az a nyöszörgés…

Ha össze akarom foglalni az egészet, akkor az első szó, ami eszembe jut, az az IGÉNYESSÉG. Hihetetlenül nagy szakértelemmel és ízléssel lettek összeválogatva és megalkotva az alapok. Óriási tisztelet mindenkinek, aki ebben részt vett. Itt egy újabb kiváló bizonyíték, hogy nem kell minden évben új lemezt kiadni ahhoz, hogy fennmaradjon az ember. Elég 2-3 évente egy hasonlóan minőségi és remekbe szabott darabot megjelentetni és ezt bizton állítom, hogy még legalább 2-3 évig hallgatni fogjuk. A kérdésre pedig, amit az elején feltettem szerintem megvan a válasz! Eszméletlenül nagy lemez lett a MCHG, ami Jay-Z egyik legjobb albuma!

Top3 track: 1) Tom Ford     2) Holy Grail     3)BBC/Jay Z Blue

Az album a HipHop News Hungary szerint: 10/9,5

timb-swizz-j

Jay-Z mostanában felvett egy új, de nem ismeretlen szokást. Nagyon sok olyan kép kerül fel a netre, ahol neves producerekkel és rapperekkel pózol Jay-Z. Jogosan merül fel a kérdés: Mire készül New York királya? Legutóbb egy olyan kép került fel, ami egyértelműen utal arra, hogy Khaled révbe ért és valószínű, hogy megkaparintotta Jay-Z egy szám erejéig, ugyanis Rick Ross és Timbaland társaságában stúdiózott. Nameg egy egész napot töltött a slágergyárban(Swizz Beatz stúdiója) Timbaland, Swizz Beatz és Drake társaságában. DE ami ennél ezerszer fontosabb az az, hogy többek között Jahlil Beats, Hit-Boy és No I.D. is elismerte, hogy már javában zajlanak a munkálatok Jay-Z háza táján, ami az új lemezt illeti. Ezek mellett elkezdte Jay-Z, mint jó üzletember visszahozni magát a zenei köztudatba(nem mintha szükség lett volna rá), ugyanis előbb Justin Timberlake oldalán hallhattuk, majd Kendrick Lamarral készített reixet. Egy szó, mint száz: EZEKBŐL EGYENESEN JÖN, HOGY KÉSZÜL AZ ÚJ JAY-Z LEMEZ!

hit-boy-new

Kezdjük ott ezt a bejegyzést, hogy megérkezett az év eddigi AllStar száma. Másodjára pedig az, hogy egy ilyen névsorral rendelkező számot eddig még DJ Khaled se tudott összehozni. Harmadjára pedig azt, hogy az alap olyan, hogy ennél jobban nem is passzolhatna a dologhoz. Hihetetlen nagy bólogatós történet kerekedett a 12 emcee(!) collabjából!

Audio-Push-x-Hit-Boy-“The-Long-Way”-e1347483164876

Az Audio Push és Hit-Boy összeálltak egy nagyon durva trekkre, amihez immár a klipet is közzé tették, ráadásul maga a klip is brutálisan jól néz ki: sivatagi táj, naplemente fények és nagyon durva luxusverdák. De ami külön is kiemelendő, az maga a szám, a ‘Them Niggas’, aminek az alapja is nagyon húzós, mindent visz ma nálam, és a szövegei is oda vannak rendesen pakolva, csak úgy pattognak a szavak a hangfalban, nagyon komoly cucc lett, lessétek be!