Posts Tagged ‘gesaffelstein’

yeezus

Kanye West eléggé sokat hagyott ki mostanság és inkább apaságáról és csajáról, az üresfejű Kim Kardashian-ról lehetett hallani. Ezért én marha naivan azt gondoltam, hogy egy nagyon minőségi, igazi Yeezy albumot kapunk. A történet úgy kezdődött, hogy Kanye kiírta a csiripelős oldalálra azt, hogy “jun.18”! Mindenki találgatott,  hogy mit takar ez a jeles nap. A tippek a következők voltak: gyerek születése, új lemez, új kislemez. Mint kiderült a második tipp jött be. Pár hete egy 66 helyes vetítés keretében Ye bemutatta a NewSlaves című számot, aminek a végén megtalálható az Omega együttes gigaslágere, a Gyöngyhajú lány. Ebből volt is médiafelhajtás nálunk, de ez egy más téma… Én már tűkön ülve vártam a számlistát és a borítót, mert West mindig ad a körítésre. Megjelent a booklet meg az egész lemez sémája… Az első kérdésem az volt, hogy mi ez a szar?? Egy ilyen dolgot akárki összerak, sőt az egész egy átlátszó tok és egy sima lemez… Lehet persze belemagyarázni, hogy ez is üzenet értékű, stbstb., de őszinte leszek, én legfeljebb annyit tudok belemagyarázni, hogy ennyire nem tiszteli meg azokat a hallgatóit, akik képesek a 10 dalos albumáért még pénzt is adni. Odacsap eléjük egy piacon, feketén kapható lemezt, egy mediamarktos átlátszó tokot és egy post-it-feliratú lemezcímet. Hát ez a művészet gyerekek! A rajongók teljes semmibevételének művészete legfeljebb. Itt ért tehát az első csalódás. Majd jött a tracklist… Kérdeznék ismét: Mi az, hogy 2013-ban 10(!) track van egy nagylemezen????????? Majd a következő mélypont a közreműködők személyei voltak. Chief Keef mit keres egy Kanye West lemezen????? A lemez megjelenése előtt két tábor létezett: akik bíztak Kanyeban és azok akik már temették az albumot. Nézzük, immár nem csak az előzményinformációkra támaszkodva, hanem magára a lemezre, hogy kiknek lett igaza:

A kezdő nóta az On Sight címet viseli. A szám kezdetén már érezhető, hogy az alapért a betyáros Daft Punk páros felelős.  Az alap valami elképesztően irritáló, de Kanye rapje nagyon fekszik, de a refrén…. Olyan éles és hirtelen a váltás a szám közepénél, hogy az nem emberi fülnek való. Borzalmas ez az alap… Nagyon elrontotta a számot, pedig West nagyon jót tol. A keverés is durva lett, rendesen fáj a fülnek a váltás benne, sajnos, pedig ez még fogyasztható is lett volna.

A második helyen a Black Skinhead című szám jön, ami már a címről árulkodik a témát illetőleg. A beaten ismét a Daft Punk székel, de most Travis Scott is besegített és így már talán hasonlít egy rapalaphoz a cucc zenéje. De az az igazság, hogy túl monoton a track. Mintha egy futás közben rappelne Kanye és ez egy idő után elmondhatatlanul idegesítő és nem mellesleg marha unalmas. Mondjuk tipikus Yeezy nóta lett, mert eléggé extravagáns így egyben a történet. Ez a tipikusan valakinek bejön, valakinek nem kategória. Mindenesetre ez tényleg egy szokott West-minőségű cucc, nagy kivetnivaló nincs benne.

A legegoistább számcím, amivel valaha találkoztam az a harmadik számnak a címe, ami nem más, mint az, hogy I Am a God. A számban Justin Vernon óbégat az első pár másodpercben. Az alapon ismét a Daft Punk, de ezúttal Hudson Mohawke-kel kiegészülve. Utóbbiról tudni kell, hogy Nagy-Britanniában ő egy eléggé elismert house dj. A track úgy kezdődik teljesen, ugyanazzal a basszussal, mint az előző szám… Idegesítő és eléggé nagy melléfogás is. Hallod és elkezd tőle zúgni az agyad, komolyan, ha kikapcsolod még utána is egy percig hallod azt a rohadék zúgó-búgó basszust! Baromi idegesítő tényleg. De nagyon jól érződik rajta Hudson stílusa, ami nagyon jóvá varázsolja ezt a hülye basszust. Ám a vége nagyon elvágja megint az utat ahhoz, hogy megszeressem a számot. Az a sikítozás és lihegés nem ide való… bár értem a lényegét, de tényleg elviszi a hallgatható kategóriából a dalt. Vagy nincs mese, házilag ki kell vágnunk, ha nem akarunk becsavarodni a dal hallgatásától.

Elérkeztünk a negyedik versenyzőnkhöz, ami nem más, mint a New Slaves, ami nekünk, magyaroknak különösen tetszetős lenne a vége miatt, DE… A beaten a Daft Punk, Rick Rubin és Mike Dean, de ez sem húzza ki a cuccot a slamasztikából, ugyanis kb ugyanaz az alap, mint az előző számokban. Egy minimalista underground-electro cucc. Kanye rapje ismét üt, de ez senkit sem érdekel, mert az alap nagyon uncsi. Bár egész jó az összhang. Ééééssss jön a hirtelen váltás, az Omega és Frank Ocean óbégatása. Valami szörnyedvény módon csinálták meg ezt a dolgot. Olyan az érzésem, mintha Franknek éppen valami csúnyaságot csinálnának azzal a bizonyosával… És jön a legvége, amin nagyon felkaptam a fejem, ugyanis MAGYARUL hallani az eredeti felvételből pár sort. Beszarás… Speckó én négyszer tekertem vissza, hogy jól hallok-e. Kíváncsi leszek az Omega reakciójára a cucc hallatán, meg, hogy erre tényleg volt-e engedély. Mindenesetre ezt kivételesen jó érzés volt hallani. Bár Kanye és az Omega összehasonlíthatatlan muzikalitásban (nyilván az Omega javára írom ezt). 🙂

Ötödikként jön a lemez egyik legpocsékabb száma, a Hold My Liquor és Chief Keef. A beaten a tavaly felkapott Young Chop található és egy egészen jó, tőle szokatlanul jó alapot találunk. DE!! Chief Keef és az auto-tune a tuti kombó arra, hogy ne hallgassuk végig a számot. Borzalom az egész! És Kanye sem egy eget rengető benne. Nem jó.

Majd jön a lemez egyik fénypontja, az I’m In It!! RZA olyan beatet tolt Yeezy alá egy rohadt jó samplerrel, hogy meghalok tőle!! A ragga betét pedig véglegesen szétszed. A rap nagyon rendben van, egyedül a téma lett kicsit alpárian megfogalmazva, de minden nem klappolhat. Eszméletlen lett, az év beatje eddig ez, az tuti! Nagyon jó, hogy végre ezekből az electro-pop-os alapokból kilépett végre a hatodik számra West. A lemez második legjobb száma!

Ezt a Blood OnThe Leaves követi, ami tipikus régi “kanye-tune”-nal lett megspékelve. Az alapért a TNGHT nevű formáció a felelős. A szám jól fel van építve és pont a felénél érkezik a váltás, ami az auto-tune-t cseréli le a rapre. Az első szakasznak csupán annyi problémája van, hogy ez az auto-tune rész nagyon el van nyújtva. De az utolsó egy percben ez még jobban észrevehető. Nekem annyira nem tetszik ez az állandó nyújtogatás, ami már a korábbi számoknál is észlelhető volt, de itt aztán tényleg!

Nyolcadik helyen a lemez legjobb száma jön, a Guilt Trip, amiben Kid CuDi működik közre. Az alapot S1 dobta a két srác alá és a refrén egy sampler, ami az egyik kedvenc tavalyi számomból származik. Ez nem más, mint Pusha T Blocka című száma. Itt is van auto-tune bőven, de akad egy két eléggé jó rím is. De az elnyújtás itt is rendesen érzékelhető, főleg CuDi barátunknál. Viszont ez a zseniális refrénmegoldás kárpótol mindenért 🙂

Nehogy azt gondoljuk már, hogy raplemezen vagyunk!!! Mondhatta magában Kanye és erről tett is, ugyanis a francia szintipop és techno producert kérte fel a zenei alapra, aki nem más, mint Gesaffelstein. A Send It Up névre hallgató számnak egyedül a refrénje karakteres, amit King L nyomott el. Az alap monoton a műfajából eredően és halálosan egyszerű. Kanye borzalmas rapet tol…

Az utolsó szám a Bound 2, ami az egyetlen No I.D. hangszerelés az albumon. De itt se teljesen magától jött az alap, ugyanis a beat konrétan annyi, hogy ’70-es évekbeli jazz-slágerek lettek összevágva az elejére és arra rappel West. Az utolsó pár másodpercre pedig visszajön az a mocskosul idegesítő szinti cucc, amitől megőrülök… Nem a rappen van itt sem a hangsúly…

Összességében kijelenthető, hogy két-három számot leszámítva egy rohadt electro-pop instrumentális lemezt kaptunk egy-két rapbetéttel fűszerezve… Az első négy számból három kukába való egyértelműen!! A Daft Punkos alapok egytől egyig sémák és olyan az első négy szám, mintha összefolyna… Egyértelmű, hogy ez a 10 trackes album(ocska) Kanye West eddigi legrosszabb kiadott munkája, bármilyen tekintetben. Van egy bizonyos összhang, de az a sok auto-tune és a nyújtások annyira elvitték popos irányba a lemezt és a közreműködők sem éppen a legerősebbek. Szóval én mindenképpen csalódásként hallgattam végig ezt a lemezt…

A 3 legjobb szám: 1) Guilt Trip     2) I’m In It     3) I Am a God

A lemez a HipHop News Hungary szerint: 6/10