Posts Tagged ‘Don Cannon’

BS8O_PdCQAA37e6

Az év egyik legjobban várt lemeze kétséglenül Pusha T bemutatkozóalbuma, a My Name Is My Name. Az albumot húzták, halasztották, de a mai napon azért csak megjelent! Pusha az elmúlt két évben számos dologgal hívta fel magára a figyelmet. A legemlékezetesebb kétségkívül a Lil Wayne-nel való kakaskodása volt. De ezek mellett persze dolgozott is rendesen. Év elején kijött egy tape-pel, ami jelezte, hogy nagyon jó anyag lesz a lemez, mivel a tape is bitangerős volt. Aztán jöttek szépen sorban a kislemezek. Mikor megjelent a számlista, akkor már tényleg éreztem, hogy az év egyik legjobban összerakott albuma lesz a MNIMN. Pusha már előre vetítette, hogy a rapszcéna legjobb producerei dolgoztak az albumon, ami teljesen igaz is! Swizz Beatz, Kanye West, Hudson Mohwake, Pharrell, hogy csak pár nevet említsek. A legkorrektebb dolog azonban az, hogy Pusha nem szórakozott holmi deluxe meg anyám tudja milyen plusz dolgokra, hanem kiadott egy 12 számos lemezt és ennyi. Na lássuk, hogy sikerült:

Az első track nemes egyszerűséggel a King Push címet viseli. A producere a számnak Kanye West volt, szóval a hangzásbeli extra garantált! A számban tényleg nem csalódunk, sőt nyugodtan kijelenthető, hogy az év legjobb introja/nyitőszáma lett az alábbi szerzemény. Pusha egyébként a számban arról beszél, hogy mennyire várta ezt a pillanatot és hasonló finomságok. A lényeg, hogy nagyon egyedi számot kaptunk. A klip is nagyon különleges lett.

A lemez legmegosztóbb száma minden kétséget kizáróan a Numbers on the Boards, ami mindenkit letaglózott. Valakit pozitív értelemben, valakit pedig negatívan. Személy szerint én az első kategóriához tartozok. Az alap nagyon furi, de szerintem zseniális, A zeneszerzők nem éppen arról  híresek, hogy szokványos dolgokat kreáljanak. Don Cannon és Yeezy voltak felelősek ezért az alapért. A rap egy nagyon indulatos és elképesztő flowt hoz. A hozzá készült klip pedig szintén eredeti lett!

A lemez legjobb száma nálam egyértelműen a Sweet Serenade, ami megnyitja a collabok arzenálját. A beaten nem kisebb ember, mint Swizz Beatz. A refrént Chris Breezy vállalta be. Pusha T óriási rímeket csattogtat. Az egész pedig egy nagyon fogyasztható, mai köntösbe van bújtatva. A modern hangzásvilág és a régi iskola találkozik. A klipet pedig tegnap mutatta be Colin Tilley, szóval tényleg gigászok munkája ez a track! Hibátlan!

A lemez legnagyobb meglepetése volt számomra az alábbi szám. Tudtam, hogy a DefJam rá fogja paterolni Rozay kapitányt a lemezre, de arra nem ofgadtam volna, hogy jól fog elsülni a dolog. A beaten Kanye és Hudson Mohwake és ők egy nagyon elegáns alapzenét hoztak össze. Tökéletes az összhang a két rapper között. Egyedül egy dolog van, ami nem tetszik, de az nagyon nem: Yeezy auto-tune nyögései… Minek??? De azt leszámítva jó kis szám a Hold On.

A Suicide című számban egy kevésbé ismert arc tűnik fel. Nevezetesen Ab-Liva. A zenefelelős ezúttal Pharrell Williams. A szokásos extravagáns beat, amire embereink hihetetlenül különleges rapet tolnak. Ab-Liva pedig kifejezetten tetszetős dolgot művel. Egyáltalán nem a megszokott flowt hozza, hanem tényleg valami mást 🙂

Majd jön a 40 Acres, amiben The-Dream működik közre. Semmi váratlan nics a dologban. Rico Beats alapzene. Egy kis könnyed, lágy hangulatzene. Tényleg a legjobb szó ez rá, ugyanis ez nem az a berakom meghallgatom és kész szám, hanem ezt úgymond érezni kell. Nagyon jó kis szerzemény.

Az általam egyik legjobban várt szám a No Regrets. Az elvárásaimat teljes mértékben elérte a szám minden tekintetben. A refrén nagyon jól fekszik Kevin Cossomnak. A pattogós beaten meglepő, de Jeezy is nagyon megtalálta a helyét. Pusháról már nem is beszélve. Hudson Mohawke a zeneszerző, aki egy nagyon mai, de nagyon speckó zenét rakott a srácok alá. Az egyik legjobb szám.

Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy Pusha mit hoz össze Kelly Rowland-del, ugyanis kettejül előző közöse a StreetLife eléggé jól sült el. A Let Me Love You sem lett rosszabb, sőt… A The Dream által szerzett zene tökéletes, mondhatni a párját ritkítja. Kelly kifogástalan, ahogy Pusha is.

Jöjjön a lemez GOOD Music projektje, ami a Who I Am címet viseli. Pusha, 2 Chainz és Big Sean rapel, Kanye West pedig zenét szerez. Jelenleg jó is így ez a felállás tekintve Yeezy idei munkáját… Nem olyan kiemelkedő a szám, de azért nem is rossz, csupán a többi szám hihetetlenül erős.

A Nosetalgia a másik óriási kedvenc. Nem más társult be Pusha mellé, mint Compton gyöngyszeme, napjaink első számú szöveggyárosa, Kendrick Lamar!  Az alapot Yeezy és Nottz szolgáltatja és egy igazán minimal rapslágert hoztak össze. Mindenféle raptechnika megtalálható benne, ugyanis mind a két srác váltogatja rendesen a formáját a szövegnek. Nagyon fain! Őstehetségek az egyszer biztos!

A lemez legalja az a Pain című szám. A Future közremakogásával készült szám jött ki először a lemezről még régebben. Kanye és No ID a beaten, de valami trágya az egész…

A zárószám azért rendesen össze lett rakva. A SNITCH című nóta egy kicsit jazzes, egy kicsit modern és egy kicsit van benne minden jó, ami kell. Pharrel a refrént nagyon jól odarakja. nem mellesleg ő szerezte a zenét is, de ez már az első felütésnél kihallatszik. Mindenképpen méltó befejezése az albumnak.

Összességében egy nagyon jól átgondolt és alaposan kidolgozott projektről van szó. Pusha tényleg azt hozta, amit ígért és amit elvártunk tőle. Egy fikarcnyival se kevesebbet, de mondjuk többet se. Kiváló videók és kislemezek érkeztek és minden collab nagyon jó. Nincs az az érzésem, hogy ‘basszus már megint egy közreműködés’. Ez nagy előny manapság. Kevés olyan lemez jött ki alapjáraton, amin ennyi jó és kimagasló szám van. Az év egyik legjobb lemeze!

TOP3 track: 1) Sweet Serenade     2) Nosetalgia     3) No Regrets

A lemez a HipHopNews Hungary szerint: 10/8,5

pusha-t-numbers-on-the-boards-500x500

Újabb őrület Pusha T háza tájáról. A GOOD Music szöveggyárosa kiadott egy új számot, ami a nyáron megjelenő lemezt hivatott promózta. Don Cannon a beaten, szóval tényleg egy nagyon extravagáns számot hoztak össze 🙂

Az egyik legnagyobb és leggyorsabb nyelvű rapper Twista szeptemberben új tape-pel tér vissza Don Cannonnal karöltve. A tape-et óriási várakozások előzik meg, de Twista ezért is adott ki egy számo és egy klipet a cuccról. A szám nagyon jóra sikeredett, viszont a klip szerintem kicsit elveszíti a jellegét…. EZ a futurisztikus izé jó lenne, de egy-két ponton látszik, hogy nem lehet minden fenékig tejfel. Nem értem, hogy jön egy gettós téma ide, amikor ugye a “jövőben” vagyunk, de ott áll mögötte a fél város… Na mindegy Twista visszatért és ez a lényeg!