Posts Tagged ‘Cybertronic Media’

csab1

Lassan napra pontosan 1 éve jelent meg egy beszélgetésünk Horváth Csabával, akit 2012 után idén is a legjobb rendezőnek választottunk. Idén valami félelmetes az a szám, ami a klipjeinek a nézettségét adja. Több, mint 6 millióan látták az idén készült klipjeit, ami nem gyenge. A legdurvább pedig az, hogy minden egyes klip mást hoz. Ami pedig nagyon megsüvegelendő az az “egyszemélyes profizmus” fogalom, amit Csaba tökéletesre fejlesztett. Volt szerencsém belesni egy forgatására és akkor teljesen világossá vált számomra, hogy ez az élete ennek a fiúnak. A forgatáson egyébként a jó hangulat teljesen megfért a profizmus mellett, ami megint egy óriási dolog. Teljesen egyedül pár év alatt így felépíteni valamit az nem kis teljesítmény. Az elmúlt 1 évben kiknek forgatott? Lássuk csak: Essemm, DENIZ, Barbárfivérek, Mr. Busta és még elég hosszan sorolhatnám a jobbnál jobb neveket. Volt low budget, volt nagy költségvetés minden, amit csak el lehet képzelni. Ami fix: 2013-BAN IS HORVÁTH CSABA VOLT A LEGJOBB KLIPES MAGYARORSZÁGON!

Nem is húzom tovább az időt. Jöjjön az interjú! De előtte… 🙂

HHN: 2013 legfoglalkoztatottabb és legjobb rendezője lettél. Számítottál rá év elején, hogy ennyi felkérésed lesz?

H.Csaba: Először is üdvözölnék mindenkit. Nagyon örülök, hogy ismét engem választottatok, bár nem teljesen értek vele egyet, ugyanis idén jelentek meg jóval komolyabb produkciók is, illetve vannak sokkal jobb magyar videoklipes “csapatok”, de próbálok az amatőrebb kategórián belül kimagaslót hozni. A csapatok szót azért raktam idézőjelbe, mert többnyire én egyedül csinálok mindent, ezért is tartom magam “amatőrnek”. A profizmus nálam ott kezdődik, hogy az ember egy csapatban dolgozik, ahol minden feladatra külön megvan a “szak” ember. Remélem egyszer én is eljutok erre a szintre. 🙂 A kérdésedre válaszolva pedig, nem gondoltam volna hogy az idei évbem annyi felkérésem lesz, mint mondjuk az elmúlt 3 évbe összesen. Ennek nagyon örülök.

HHN: Még tavasszal egy nagyobb költségvetésű Hibrid klippel jelentkeztél, ami az év egyik legjobb klipje lett itthon. Pár mondatban mesélnél a forgatásról? Lessük meg először a klipet.


H.Csaba: Igen a Hibrid ‘Nem akarok mást’ klip, az eddigi legnagyobb költségvetésű projekt amiben dolgoztam. Először kicsit féltem is, hogy nem tudok vele megbírkózni, mert itt jóval nagyobb volt a felelősség, és az odafigyelés, de hála istennek nem volt probléma. Élveztem a forgatást nagyon, itt érezhető volt a profizmus, hogy mindenre meg volt külön az ember, nem egy valaki csinált mindent, és az egész stáb a szereplőkkel együtt kimagasló teljesítményt nyújtott. Mai napig nézem ezt a klipet, és sajnálom hogy egy zene csatorna se játszotta, pedig ennek a klipnek simán a tv-be lett volna a helye….

HHN: Sikerült idén DENIZnek, Essemm-nek, Mr. Bustának, a Beerseewalknak és a Barbárfivéreknek is többek között forgatnod. Melyik klip nálad a kedvenc ebből az évből és miért?

H. Csaba: Hát a Beerseewalknak nem forgattam, ő velük csak a ‘Mutatom a fukkot’ projekten belül dolgoztam együtt, de   nagyon jó barátságot ápolunk, jövőre mindenképp lesz közös cuccunk 🙂 Sok klipem tetszik ami idén készült, így nem tudnék válaszolni, tavaly könnyebb volt ez a kérdés, de most minden munkám másért kimagasló számomra. A Hibrid klip a minőségért, az Essemm ‘Písz’ klip a hangulatáért illetve az ‘Esik az eső’ klip is, a Busta Essemm – ‘Eleget láttam már testvér’ klipet azért imádom, mert a képi világ totálisan együtt él a zenével, a ‘Mutatom a fukkot’ cucc pedig azért mert iszonyat sok munka volt benne, és az az egyediségével lett kicsit kimagasló, illetve a nézettsége is önmagáért beszél, aztán még sorolhatnám de valahol mindegyik kedvenc számomra :).

HHN: Figyelted-e kollégáid munkáit? Ha igen, akkor ki tudnál emelni egy olyan klipet, amire azt mondtad, hogy ’na ez tényleg patent’?

H. Csaba: Nagyon sok igényes klipet láttam ami idén jelent meg magyaroktól, viszont rengeteg a kritikán aluli is. Sajnos azt a kort éljük, hogy pénzügyileg már szinte mindenkinek elérhetővé válik aki kicsit tud spórolni egy kamera, és isten istentelen forgat… de ez érvényes a zenére is. Nincs önkritikája az embereknek, ezért nagyon megoszlik ez a dolog, kiemelkedőt nem szeretnék mondani, de sok amatőr kategóriás emberkénél látom a fejlődést, illetve láttam profiktól is nagyon rossz munkát.

cs

HHN: Az év második felében rengeteg Busta és Essemm munka köthető hozzád. Minek köszönhető ez? Klipezésen kívül is jó kapcsolatot ápolsz a srácokkal?

H. Csaba: Essemmet Bustán keresztül ismertem meg, illetve elindultak a közös projektjeik, és ő mondta, hogy én forgassam az ez a mi utunk című számhoz a klipet, itt ismerkedtünk össze, tetszett neki amit csinálok, a többi meg már adta magát :). Garázsból a Sütivel ezáltal nagyon jó barátok lettünk, bár az első találkozásunk hagyott némi kívánni valót maga után, de aztán simán megtaláltuk a közös hangot. 🙂 Ő általuk ismerkedtem meg a Beersee-s srácokkal is, aztán a Fura Csabikával stb., velük mindannyiukkal lesz jövőre közös munka. Ez így szépen lassan kialakult, és természetesen nagyon jó kapcsolatot ápolok velük. A lényeg, hogy a tisztelet kölcsönös ezekkel az emberekkel, én csak őket hallgatom, megtiszteltetés hogy velük dolgozhatok, és ők is elismerik azt amit én csinálok.

HHN: Miben fejlődtél szerinted a legtöbbet idén?

H. Csaba: Ez egy jó kérdés. Mindenben van még mit fejlődnöm bőven, de most talán az utómunka terén érzem azt, hogy nagyobb volt a fejlődés, illetve a szakmai dolgokban. Rengeteget olvastam erről arról, pl. sok embernek gőze sincs arról, hogy az objektíven áthaladó fényből a végén hogy lesz kép/vagy mozgókép, pedig ez mindennek az alapja. De évek óta kamerával dolgozik… Ezen a téren sokat okosodtam, mert úgy gondolom az ember amivel dolgozik ne csak felszínesen ismerje, hanem tudja is azt, hogy az miért, mitől, és miért úgy van.

HHN: És ha már itt tartunk mi az, amiben szeretnél sokat fejlődni?

H. Csaba: Mindenben. 🙂 De most a világosítás kezdett el nagyon érdekelni, forgatásokon a “fényes” emberkéktől /már ha vannak/ mindig erőteljesen kérdezgetek, hogy azt miért úgy világítják be, miért ilyen/olyan fényeket használnak stb.

bmb

HHN: Szoktál-e válogatni felkérések terén?

H. Csaba: Sokan keresnek meg, természetesen azért megválogatom, de a fő projektek jövőre Garage és RTM, fogalmazhatunk úgy is, hogy én már közéjük tartozom 🙂

HHN: Mennyire éri meg ma klipezéssel foglalkozni? Mit gondolsz a magyar klipek színvonaláról?

H. Csaba: Erről már írtam korábban, hogy nagyon megoszlik. Vannak nagyon jók, de sok a rossz. Főként a kreativitás hiányzik. Azt nem tudom megmondani mennyire éri meg, nekem az életem lett, ha ez nem lenne akkor a gödör alján lennék, ahonnan jöttem.

HHN: Végezetül pedig mik várhatóak Tőled 2014-ben?

H. Csaba: Mivel írtam, hogy már csak RTM Garage, ezért jövőre Busta, Essemm, Furakor ez tuti, és mint “külsősök” Beerseewalk. Már csak nekik.

Egy klasszikussal köszönöm Csabi az interjút és 2014-re is hasonló sikereket kívánok!

bustabb

Naná, hogy a Miszter sem hagyta ki a karácsonyi klip/dalpremier áradatot és kidobta legújabb videóját. A BB közreműködésével készült szerelmes trekk az idei második albumon található. A klip ezúttal is Cybertronic Media munka, de most Horváth Csabi mellett Tököly Imi alias Jimmy is dolgozott a klipen, ami megint rettentően igényes és profi munka. Jó kis story is van a kliphez és most kicsit háttérbe szorult az image, ami szerintem nem is baj. Egyetlen egy dolog irritál a klipben az pedig Betti túlzott gesztikulálása, de ettől eltekintve az év egyik legjobb klipje lett.

Kis karácsonyi meglepi: hamarosan jön egy interjú HORVÁTH CSABIval, aki nálunk IDÉN AZ ÉV LEGJOBB RENDEZŐJE LETT!

da

Egy olyan rappert ismerek manapság, aki mellett szó nélkül nem megy el a hallgató. Ő nem más, mint az RTM atyja, Mr. Busta. Ha valaki nem csípi vagy egyenesen utálja, akkor azért szól be. Ha valaki pedig egyenesen isteníti, akkor azért ír/lájkol/posztol. A másik szembeütköző dolog Busta kapcsán az az, hogy teljes egészében megvalósította az amerikai kiadók által képviselt modellt. Nála lehet a legjobban megtalálni a párhuzamot az amerikai rappel, ami nekem nagyon rokonszenves. DE, ami óriási előnye a dolognak, hogy nem simán lemásolja a már jó pár évtizede sikerre járatott sablont, hanem csempész bele valami kis magyarosat is. Azt hiszem ettől olyan különleges, na és attól, hogy makacsul ragaszkodik az elveihez, ami a mai világban megint ritkaságnak számít. Ettől az évtől pedig ugrásszerűen megnőtt a rajongótábora. Kijelenthető a statisztikák alapján is, hogy ő ma Magyarország leghallgatottabb rappere. Idén már a második lemeze jelent meg, ami a beszédes ‘Meghalni jöttem’ címet kapta. A hamarabb kijött számok pedig mind egytől egyig olyat szóltak, hogy az év legvártabb lemeze lett az album. Az éven egyébként ez már a második albuma. Az előző sem lett rossz, de azt valahogy már a megjelenése előtt borítékolhattuk, hogy ez minden eddigi lemezét felül fogja múlni. Az egész lemezt NaZ BeatZ hangszerelte, aki napjaink egyik legjobb zeneszerzője a rap műfaján belül. A közreműködők egytől egyig olyan nevek, akik már letettek valamit az asztalra. Szóval innen az lenne a nagyobb csoda, ha elhibázta volna Busta. Lássuk akkor számról számra a lemezt:

Az Intro-t Smith jegyzi. A cucc egy kellemes vokál istenigazából, ami egy nagyon jó kis bemelegítő így a lemez elején.

A második helyen a lemez egyik fénypontja jön. Ez nem más, mint a már korábbról ismert Eleget Láttam Már Testvér. Az intro kicsit borús hangulatát továbbvivő track valami hihetetlenül jól átgondolt és megírt dal. Az elsőtől az utolsó másodpercig leköti a hallgató figyelmét, ugyanis egy elég necces témát pedzeget. A refrénben Essemm talán eddigi pályafutása legjobb refrénjét írta meg. A Horváth Csaba által készített klip tökéletes, szóval meg kell hagyni, hogy az év egyik legpatentebb száma lett. Kiváló!

A lemez első felvezetője egy Smith kollaboráció volt, ami a Csak a Rap címet kapta. Tipikus amerikai hangzás, ami a lemez egészét is jellemzi egyébként. Ez inkább az arcoskodós számok kategóriájába tartozik, de ennek ellenére szerintem tuti kis track. Tipikusan kocsiban hallgatós darab 🙂

Az RTM két atyjának közöse jön most, ami a Mikor Érkezik A Baj… címre lett keresztelve. A Hibrid & Busta páros mindig valami nagyon nagy dolgot tesz le az asztalra, ami most sem lett másképp. Itt emelném ki Hibridet, aki az egész lemez masterjéért volt felelős és kifogástalan munkát végzett. Visszatérve a számra. Ez most nekem annyira nem adta az ívet, de ez nem azt jelenti, hogy nem jó. Valamiért nem kapott el.

A Páva Dal stílust teremtett az előző lemezen. A következő szám, a Madáretető, ami az előd hagyományait méltán viszi tovább. Az év legelvetemültebb száma a magyar rappalettán. Ez megkérdőjelezhetetlen. Olyan bólogatós alapja van, hogy ihaj és a hozzá készült klip pedig… ÓRIÁSI és marhára vicces. Az egész szám szakadás és a kliptől meg leesik az ember a székről.

Majd jön egy kis helyi vegyes, amiben van minden: egy kis magánélet, egy kis társadalomkritika és kis érzelem. A lemez címadója, a Meghalni Jöttem című szerzeményben Smith énekli a refrént, ami szerintem most nagyon nem passzol a számhoz vagy legalábbis marha gyengén adja elő a lopott holmit a labdazsonglőr énekes… Nem lett ez annyira jó, sajnos…

Egy újabb Smith közreműködés jön, amivel mindent jóvá tettek. A lemez egyik legfrankóbb száma lett a Tudom, Hogy Mit Érek! A hegedűs alap nagyon különleges és itt nem is tudok kiemelni semmit, csak annyit, hogy nagyon egybe van a szám. Az összkép lett nagyon jó és hatásos. Ez pedig egy szám legnagyobb erénye!

A lemez szerelmes száma következik, amiben Bódi Betti a.k.a BB működik közre. A track címe a Csak Az Enyém és tényleg egy nagyon patent szerelmi dolog lett. Jó kis gitáros alap, csodálatos női hang, passzos rímek. Szóval minden adott ahhoz, hogy a lemez egyik legnagyobb slágere legyen a szám. Simán el tudok hozzá képzelni akár egy komoly kis klipet is!

A cím magáért beszél: Garat Reflex. Szerintem semmi komoly kifejtés nem kell ide, ugyanis meg kell hallgatni. Én szétröhögtem az egészet, ugyanis van benne egy pár olyan sor, amit nem lehet nevetés nélkül kibírni. Az alap egyébként őrülten bólogatós.

A másik nagy kedvencem az A Legőszintébb című Rico collab. Nagyon nagyra tartom azt Bustánál, hogy a feltörekvő tehetségeket egy-egy számra behívja maga mellé. Most is így tett és egy nagyon nagy szám lett a végeredménye. Rico napjaink egyik legtehetségesebb szöveggyárosa és ezt ebben a számban is igazolja. Az egyetlen gyenge pontja ennek a koprodukciónak az a klip. Ehhez egy sokkal igényesebb és jobban kidolgozott videó dukálna. De most a lemeznél vagyunk, szóval inkább füleljük ezt a bámulatos számot 🙂

Az Utca Himnusz 2 az előző epizód méltó folytatása. A refrén tipikusan olyan, hogy koncerten teli torokból fogja ordítani a közönség. A beat nagyon kemény és szintén egyből rááll a fej az ütemre. Az egyik kedvencem a lemezről. Tipikus Amerika és ezt jó magyarosítva hallani! Marhára jó, na!

Tipikus Busta és tipikus beszédes cím, amihez nem kell kommentár: Megszoptató. Aki régóta hallgatja az esztergomi rappert annak igazi nosztalgia a szám!

Majd jöjjön a nagy RTM-szám. Nevezetesen a Flow, amiben Busta mellett Flex, az AK26 és Awful nyomja a mikibe a rímeket. Őrületes WestCoast hatású beat van a srácok alatt, de ettől függetlenül nem nagyon mozgatott meg a szám. Szerintem túlságosan monoton és rapileg sincs benne annyi, amennyit el lehetne várni a résztvevőktől. A lemez egyetlen csalódása.

Az mit ad szerintetek, ha egy számban hallható Mr. Busta, Essem, Fura Csé és a Beerseewalk? Mikor megláttam a tracklistet konkrétan kiesett a szemem. Mondtam magamban, hogyha ez nem lesz a kedvencem, akkor semmi. Naná, hogy óriási kedvenc lett. A résztvevő urak nagyon komoly rímeket tolnak el. A Mutatom a Fukkot! az év legjobb collabja nálam. Durva lett! Ja, és hamarosan jön a klip is hozzá 🙂

A Sorok a Semmiből egy nagyon klasszikus zongorás rap és egy olyan szám lett, amit nagyon szívesen meghallgatok, ha éppen arra kerül sor, de magamtól nem fogom berakni a lejátszóba.

Az Elvettem című szám egyértelműen a mai rapszcénának lett címezve. A refrén egyből belemászik az ember fülébe. A beat egy kicsit modern keleties hip-hop alap, ami szintén rendesen hozzátesz az élményhez. Nagyon fain kis szám lett! Elsőre átsiklottam felette, de egy haverom mondta, hogy neki ez a tuti a lemezről és újra ráhallgattam. Naná, hogy jó ideig nem is tudtam lemászni róla.

Majd jön a Majd Megérted…, ami egy nagyon különleges darab lett, ugyanis Busta auto-tune-t használ a refrénben, ami szerintem mocsokmód jól áll neki ez a téma. A szám is nagyon rendben van és a refrén mindent visz 🙂

Az utolsó számhoz a héten érkezett klip. Ez nem más, mint a Mi Kell Még!? című track, ami szintén egy kedvenc a lemezről, de sajna a klip megint nagyon el lett basszarintva… A track alapjáraton nagyon tuti és nagyon jól összerakott, de ez a klipesdi nem mindig jön be. A szám csillagos 5!

Összességében elmondható, hogy az eddigi legjobb Mr. Busta lemez lett, ami nem elhanyagolható. Nagyon változatos számok vannak rajta. Zeneileg is nagyon ott van a szeren, szóval tényleg megéri a pénzét a szó szoros értelmében. Egy két gyengébb darab azért van rajta, de az sose baj. A számsorrend nem annyira jó, mivel sokszor nagyon élesek és néhol idegesítőek is. Véget ér egy nagyobb mondanivalóval rendelkező szám és utána egyből egy bólogatós következik. Ez nem szerencsés. De tényleg csak ennyi negatívumot tudok felhozni a lemez ellen. Minden tekinetetben nagyon ott van a szeren.

TOP3 szám: 1) Eleget Láttam Már Testvér     2) Mutatom a Fukkot!     3) A Legőszintébb

A lemez a HipHopNews Hungary szeirnt: 8/10

 

 

mressemm

Az év száma nagyon könnyen lehet az alábbi track! Busta és Essemm újra összeálltak és ezúttal egy komoly mondanivalóval rendelkező számot hoztak össze. Nagyon mély a szám tartalma és marhára aktuális, mivel ez tényleg a nem messzi multór szól. És jön valaki, aki talán még erre is rátesz egy lapáttal. Ő nem más, mint Horváth Csaba, akinek ezt a klipet köszönhetjük. Nagyon jól meg van oldva az image és a hírrészletek összhangbatétele. Nagyon kemény képileg a dolog. Nagyon jókor jött ez a téma a két rappertől. Telitalálat zeneileg és képileg is az egész. Meg merem kockáztatni, hogy az év legnagyobb mondanivalóval rendelkező rapszáma és klipje jelent meg ma! #respect

pisz

Essemm készített egy nagyon jó kis pörgős zenét a rajongóinak, hogy megköszönje nekik a sok támogatást. Nem csak egy számot, hanem a hozzá járó klipet is kiadta, ami legalább olyan laza kis cucc, mint amilyen a track is. A klipet Horváth Csabi készítette. Süti pedig egy kis jackos táncot is tol 🙂 #písz

mressemm

Busta és Essemm most (is) kibővült Smith-szel és megint valami nagyon maradandót tettek le az asztalra! A Keresd Máshol egy érzelmes track, amihez tökre passzol a labdazsonglőr Smith hangja. Jó kis track, bár nem a kedvencem. De a klip ismételten olyan pluszt ad, amiért érdemes többször is megnézni a klipet! Horváth Csaba ismételten megmutatta, hogy mire képes! Jó kis story-s cucc lett két bombázóval megspékelve. Itthon tényleg jelen állás szerint nincs jobb rapklipek terén, mint ő! Jó track, amit nagyon feldob a klip. Így lehetne röviden jellemezni.

1.

Ha azt mondom, hogy vegyük 2012-ből DENIZ és Mr. Busta legjobb klipjeit, akkor egyértelműen egy emberre mutat az összes. Ő nem más, mint Horváth Csaba, aki szerkesztőségünk szerint kiérdemelte a „2012 legjobb hazai rendezője” címet. Klipjei egytől egyig hihetetlenül hatásosak és eredetiek. De ami a legfontosabb: a képi megjelenítése óriásit fejlődött. Ha megnézzük mondjuk a lassan két éves ’Ha fájni kell fájjon’-t és az őszi ’Egyetlent’, akkor azt hinnénk, hogy nem ugyanarról a filmesről beszélünk. Ez óriási szorgalomra utal a továbbképzés terén. Ez egyébként az interjúból kis is fog derülni. Az éven több, mint 3 millióan látták klipjeit. Ez a szám mindent elmond szerintem. Nem is húznám tovább, hanem csapjunk bele a lecsóba!

Először is üdvözlök mindenkit, és köszönöm a felkérést az interjúra.

Melyik videódra vagy a legbüszkébb eddig?

Természetesen a Mr. Busta – Híradó, és a Deniz – Egyetlen klipre!

-Melyik forgatás/klip volt eddig a legnagyobb kihívás számodra és miért?

A Busta Híradó klip. Elég frissek még az élmények, és el kell mondjam hatalmas kihívás volt. Mikor kitaláltam a történetet tudtam, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket, és nem lesz könnyű megvalósítani. 7 napot forgattunk 8 helyszínen közel 55 órányit, és ami nehezítette a dolgunkat az a rettentő hideg, ugyanis a forgatás 90%-át mínuszokba pörgettük. Volt hogy vasárnap hajnali egykor fejeztük be, és a nap végén már a rec. gombot se tudtam benyomni annyira át volt fagyva a kezem.

Rengeteg előkészület, telefonálgatás, egyeztetés, bérlések, felszerelések össze szedése, szereplők válogatása, az hogy mindenki ráérjen egyszerre nem volt könnyű össze hozni…..

Sokat utaztunk is, a sziklás rész a végén majdnem 200 kilométerre van tőlünk, és vicces belegondolni hogy 20 másodpercért a klipbe leutaztunk oda egy egész napot forgatni.

Amit még el hozzátennék, hogy büszke vagyok az összes szereplőre a klipbe, ugyanis a baráti társaságomról van szó, akik nagy része először állt kamera előtt mint szereplő, ennek ellenére hihetetlen ügyesek voltak! Ha minden jól megy kijön majd egy bakis videó is, mert rengeteg vicces elrontott jelenet gyűlt össze. 🙂

– Akiknek eddig klipet rendeztél, azoknak az előadóknak a dalait is szereted? Esetleg barátság vagy a szakmai kapcsolaton túl egyéb szál is köt az előadókhoz?

Természetesen igen! Én is magyar hip-hop zenét hallgatok, Denizt pl. már nagyon régóta, és büszke vagyok rá hogy ilyen előadóknak forgathatok.

– Mit szólsz Deniz 2012-es évéhez, a berobbanásához?

Nagyon örülök neki, hiszen az egyik kedvenc előadómról van szó, és jó érzéssel tölt el hogy kicsit én is hozzá járulhatok a sikeréhez 🙂

2.

– Tanultad a filmezést? Vagy magadtól kezdted el ezt a szakmát?

Nem! Végzettségem szerint szobafestő mázoló tapétázóból lett számítógéprendszer programozó vagyok. Mindent az interneten, és könyvekből tanultam ahogy most is teszem. Nincs végzettségem róla, számomra jelenleg hobbi, de természetesen szeretnék “egyszer” majd ebből élni… (ha úgy alakul)

3

– Ha nem klipet rendezel épp, mivel töltöd az idődet?

Tanulok/Dolgozom. Szeretnék folyamatosan fejlődni, mivel van még mit tanulnom. Rengeteg tutorialt nézegetek, és havonta veszek egy könyvet az adott témával kapcsolatba ami épp érdekel. Most pl. a 3d studio maxot olvasgatom, mert az eddig eléggé alapszinten ment, és szeretnék bonyolultabb animációkat is belevinni majd a klipekbe, nem csak sima 3d texteket. Nagyon érdekelnek a vizuális effektek / trükkök, és azok megvalósítása.

– Milyen terveid vannak 2013-ban? Klipek? Film? Egyéb?

Természetesen pörög a klipezés tovább, de életem álma hogy egyszer egy egész estés filmet én rendezzek 🙂  (talán egyszer összejön)

Hozzá tenném, hogy legjobban a rendezés érdekel, és a speckós effektek elkészítése. A vágást kevésbé szeretem és a fényelést  🙂

– Mi a nagy álmod a filmes területen belül? Mit szeretnél elérni?

Erre az előző kérdésben választ is adtam. Egy egész estét film rendezése 🙂 Tudom, hogy ehhez még rengeteget kell fejlődnöm, és szakmai tapasztalatokat szereznem, de hát kinek nincsenek álmai…

– Előreláthatólag milyen előadóknak fogsz idén segíteni klip formájában?

Mr. Busta, Deniz az alap. Tervbe van a Barbárfivérekkel is, és a napokban keresett meg Diaz is aki a DSP-vel csinál közös számot, és örülnének ha én forgatnák nekik hozzá. Ja és majdnem kifelejtettem a BMB nevű formációt is, ők közeli barátaim, egy városban lakunk, így nekik is alap hogy pörgetek.

– A klipeknél Te találod ki az ötleteket, a helyszíneket, a cselekményt vagy az imidzset, vagy az előadó mondja meg Neked, hogy mit szeretne és Te azt teljesíted, vagy egy közös ötletbörze szüleménye egy-egy klip alapja?

Általában közösen találjuk ki. Én nyitott vagyok mindenre ha valakinek van valami jó ötlete. Összedobjuk amink van aztán abból csinálunk valamit.

Azt tudni kell, hogy én rengeteg mindent a forgatáson szoktam kitalálni, ott jönnek az igazán jó ötletek, mikor az ember vizuálisan látja a cselekményt mondjuk egy sztorinál. Mindent fejben szoktam összerakni. Egyszer volt, hogy írtam egy oldalnyi ötletet ami eszembe jutott az egyik BMB kliphez, aztán a papír szépen otthon maradt 🙂 Így ott is a helyszínen találtam ki mindent, azóta is így van.

-Van-e esetleg olyan videoklipes itthon vagy külföldön, akinek a munkásságát figyelemmel követed?

Virág Peti munkáit nagyon szeretem! Eszméletlen ügyes a srác, remélem egyszer lesz közös munkánk. Emellett akire érdemes odafigyelni az a Schilling Rolika alias Almost Already, ő is nagyon ügyes, nem rég kezdte de nagyon fejlődik. Aztán ugye még sorolhatnám Los Tiki Pictures, Pixel Film stb…. Külföldön a német rap klipeket csípem nagyon, ott mostanában nagyon rámentek a durván sztoris akciós cuccokra.

-Ki lenne az a hazai és külföldi előadó, akinek szivesen rendeznél videót? Miért pont ők?

Hát ezt nehéz lenne felsorolni hiszen rengeteg mindenkinek. Egyet azért kiemelnék a Ganxsta Zolee. Neki azért mert az ő zenéjén nőttem fel, és rengeteg kellemes pillanatot okozott. 🙂

És annyit még hozzá tennék, hogy 2013-tól a munkáim Cybertronic Media néven lesznek ismertek, hamarosan jön a weboldal is ahol minden friss infót megtalálhattok a munkásságunkról.

Köszönjük a lehetőséget Csaba! További sok sikeres és kiváló klipet 2013-ra!!