Posts Tagged ‘Canada’

classified 3foottall

Egyik szerkesztőnk már egy ideje rákattant a Classified nevezetű kanadai rap-cuccra, és azóta sem igazán sikerült szabadulnia a (gyerek)kórussal bőven megspékelt, sajátos hangzású kanadai raplemezről, ami egyszerűen csak a Classified nevet viseli úgyszint.
Eddig még nem igazán számoltunk be róla, de mától Szauron szemei Classified-ra is erősen figyelnek. 😀 Igazán friss az új klip a lemezről, mely immár 3. klipjét termelte ki a 3FootTall személyében, ami a lemez első darabja eredetileg, nem is véletlenül, hiszen olyan erős, életigenlő, talpra állító és pozitív dal ez, hogy elképesztő. S pont ezt a hangulatot valami hihetetlen jól feldobja a refrén, amit hol egy kissrác énekel nagyon kedves és szép tiszta hangon, hol egy nagy kórus-tömeg, hol pedig beszáll egy gyerekkórus is. Ez a különleges, de nem túlzásokig használt kórustéma egyébként az egész Classified lemezre jellemző, úgymond ez adja a lemez egységét, de ez jelen esetben igenis jó, sőt, kegyetlenül eltalált dolog szerintünk.
A klip pedig úgy tökéletes, ahogy van: hozza a dal üzenetét vizuálisan is, egyszerű, könnyen érthető, bíztató és ami a legfontosabb, hogy látványos. A látványát pedig a letisztult stúdiókörnyezet, a jól alkalmazott vágások és a kellemes (ám egységesen bevert szemű) arcok adják.
Csak ajánlani tudjuk, kár lenne lemaradni róla! És annyira kanadai, hogy az már amcsinak is elmenne, szóval a megszokott nyelvet hallgathatjátok 😉