Posts Tagged ‘Atlantisz’

antaldaymitérdemlünk

A hazai rapélet egyik legkarakteresebb duója az Antal és Day alkotta, alapvetően barátságon (és szakmai alapokon) nyugvó párosa. Pár napja új klippel jelentkeztek “Mit érdemlünk” címen, amiben egy épp elegendően minimális sztori is van, ami egyre ritkább a hazai rapklipekben, és tökre passzos a dal témájához, s az imidzs részek is kivételesen látványos helyen és fényesítéssel készültek el. A mondanivaló pedig a duó szokásos szövegeihez illeszkedik, nálam kicsit olyan “Mi sztorink 2” érzése volt a trekknek, de kifejezetten örültem is ennek a sok lélekemelő Day-szóló cucc után. Teszem hozzá, nálam elég sokat pörög az Atlantisz, pont a lélekemelő és életigenlő üzenete miatt, szóval ez épp, hogy nem szidás, inkább dicséret akart lenni, csak ugye a változatosság gyönyörködtet és ideje volt már egy keményebb üzenetnek is! Most pont a két vonal, az életigenlő és a “bekeménykedős” között kaptuk meg ezt, jó lett!

day az égig

DAY a hazai rap egyik oszlopos tagja, rengeteg hallgatójának nyújt támaszt és ahogy telik az idő, az ő szövegei, rapje és dalai úgy nem változnak semmit, kortalanul ugyanazt a tartalmas színvonalat hozza, amit olyan sokan megkedveltünk tőle. S most meg is érkezett az új klipje a napokban ‘Az égig’ címmel, melyet nevezhetnénk akár a DAY-ars poeticának is. A dal refrénje nagyon fülbemászó a kellemes női vokál miatt, s ugyan hangoztatja a szöveg, hogy “nem mond nagyokat”, közben mégis minden sora ad valamit a hallgatónak, valami olyan batyut a hétköznapokra, amivel könnyebb kibírni és a boldogságkeresést folytatni. Élő példa ő maga erre, hogy ezt így is lehet csinálni, elégedetten az élettel és küzdve tovább, bármi is lesz! Gratulálunk DAY-nek ehhez a kliphez, igazi életkedvelő darabot hozott össze! Ráadásul a klip is igazi minőségi imidzs videó, szép vágásokkal, gyönyörű helyszínekkel, kis gettóképpel és néhány fellépéspillanattal is, haverokkal, szerelemmel, mi kell még? 🙂 Szerintem mindenkinek kötelező, lessétek meg!
(DAY következő albuma hamarosan megjelenik, ‘Atlantisz’ címen, s ez a remekmű is szerepelni fog rajta.)