Archive for the ‘Uncategorized’ Category

MEEK MILL – 4/4 II [EP]

Posted: február 1, 2016 in Uncategorized

4-4-2

Meek Mill 4/4 címre keresztelt EP-sorozatának első része eléggé nagy port kavart, ugyanis a szokásos célponton kívül, aki nem más ugye, mint Drake már 50 Centet is betalálta pár kedvesnek nem éppen mondható sorral. Erre 50 lejáratókampányba kezdett Meek ellen a közösségi médiában.

Nem kellett viszont sokat várni az EP-sorozat második darabjára, ami ismét négy új trekket tartalmaz. Meek itt is nagyon agresszív flow-t hoz, de ezt már megszokhattuk tőle. Itt is keményen odaszól egykori cimborájának, de már lassan az lenne a meglepő, ha egy békés, mély mondanivalójú számot hozna ki az MMG rappere. Az ordibálós számokban segítségére volt közreműködőként Future, Omelly és Dave East.

drake

Drake tavalyi éve nagyon jól sikerült, ugyanis minden idők egyik legsikeresebb és legnívósabb mixtape-jét adta ki, a sokunk által rongyosra hallgatott If You’re Reading This It’s Too Late címre hallgató anyagot. Év közben pedig Drizzy kiadott egy közös albumot az atlantai refrénkirállyal, aki nem más mint Future. Annak a lemeznek is hatalmas sikere volt, de elérkezettnek látta Drake az időt egy új szólóalbum megjelentetésére. A hétvégén bejelentette, hogy a lemez, ami a Views from the 6 címre fog hallgatni áprilisban landol. Pontosabb dátumot nem mondott a kanadai rapper, de elmondása szerint arra sem kell már sokat várni.

Ugyanebben a rádióadásban pedig kiadta legújabb kislemezét, ami a Summer Sixteen címre hallgat. A számot a szokásos producerpáros írta, nevezetesen Boi-1da és 40. A szám az elmúlt év “drake hangzását” hozza a szokásosan patent rappel megfűszerezve.

http://www.audioclouds.net/embed.php?id=66

 

 

 

 

T-PAIN – Do Dat Sh!t

Posted: február 1, 2016 in Uncategorized, Zenék
Címke:

t-pain-do-that-shit

T-Pain már hosszú ideje csak single-ekkel jelentkezik, de azokkal se halmoz el minket túl sűrűn. A most megjelent dal egy elég ígéretes darab. Nem az elmúlt éven megszokott klubokba való banger, hanem egy kicsit finomabbra vett muzsika. De szerintem inkább ez a stílus áll jobban T-Painnek. Mindent egybevéve egy elég erős számot kaptunk az auto-tune koronázatlan királyától.

mplw

Master P ma új tape-et dobott ki, aminek a legnagyobb durranása számunkra egyértelműen a Lil Wayne feat, ami egy hatalmas bangerféleség lett. Hangzásilag kicsit keverve van a 2007-2008-as zenei trenddel és a mostani pergődobos őrülettel. Eléggé komoly kis trekk lett szövegelésileg. Weezy kezd magához térni, ugyanis most is elég erőset pakol Mater P mellé!

A Strange Music egyik legnagyobb ágyúja, a bohóchajú és kegyetlen spéci flow-jú Rittz nemrégiben megjelent Next To Nothin’ című lemezéről virított egy laza trackhez, a “Bounce“-hoz egy friss klipet. Nem más a feat-partner, mint a Rittznél is pörgősebb nyelvű repper, a “jó öreg” Twista, akit szerintünk senkinek sem kell nagyon bemutatnunk. Igaz, itt nagyon chilles az ütem, és a hangszerelés is, kiválóan áll a két nyelvpörgetőnek, s mindezt a luxusnegyedes lassú klip is jól színesíti.

Flying Lotus összeállt egy érdekes track és videó erejéig Kendrick Lamarral, ez a “Never Catch Me“, ami biztos, hogy erősen az ínyenc kategória, de a legjavából minden téren! A sajátos videóért Hiro Murai felel, mi csak ajánlani tudjuk az egész produktumot, ha valami különlegesre vágytok, amiben K-Dot is szerepel!

Az SRB Jam Sportfeszt himnuszát hozta össze “A Rutin” címen 4 nem akármilyen arc: Funktasztikus végre újra egy klipben és dalban szövegel Mr. Bustával, melléjük csapódva még Stephco és a fülbemászó, egyedi refrén kedvéért Smith is. A klip atomlaza utcai kosárlabdázós, zsákolásokban bővelkedő anyag, mindez stílusosan fekete-fehér képi világgal. Ez az egész nagyon jó, a klip is, a zene is és a szövegek is, nameg az a refrén! És ebben a dalban mindenki nagy szövegeket tol szerintünk, mindenképp nyomassátok!

A megosztás funkciót letiltották a tuberól a klipet közzétevők, ezért csak linket tudunk adni:
https://www.youtube.com/watch?v=fKH04hwqS5Y&feature=youtu.be