augusztus, 2013 havi archívum

Ty Dolla $ign feat B.o.B – Paranoid

Posted: augusztus 29, 2013 in Zenék
Címke: ,

ty-dolla-paranoid

Ty Dolla a Khalifával közös füves nóta után új nótát cuccot adott ki egy új partnerrel. Igazából ez sem győzött meg, hogy nagyon számolni kéne a sráccal…

rh

Tavaly nagy sikerrel rajtolt egy netes websorozat, ami a beszédes RapHírmorzsák címet viselte. A műsor lényege, hogy minden második héten aktuális raphíreket hallhatunk kicsit más szemszögből és humoros megvilágításban. A sorozat ötletgazdája és megvalósítója Csender Dezső, akinek ez az itthon egyedülálló munkája egyik percről a másikra nagy sikereket ért el. Ezek odáig vezettek, hogy augusztustól hazánk egyetlen televíziós hip-hop műsorában is feltűnnek ezek a “morzsák”.

Dezső pedig válaszolt pár kérdésünkre, amiből kiderül minden. Az, hogy, hogyan jutott el idáig. Neki mely hírek okoznak örömet és ő mely rappereket részesíti előnyben. Szóval egy érdekes kis beszélgetés jött össze, amivel egyébként ÚJRAINDULT AZ INTERJÚ ROVATUNK!!!!

Hogyan kezdődött a kapcsolatod a rappel?

Ahogy szerintem elég sok velem egykorúnak, nekem is akkor keltette fel a figyelmemet a rap, mikor belefutottam egy Eminem videóklipbe még 2001 környékén. Igazán komolyan viszont akkor kezdtem csak érdeklődni a műfaj iránt, mikor lett internetem, így lehetőségem nyílt jobban beleásni magam a hip-hop kultúrába és elkezdtem különböző más előadók után kutatni.

Korábban csináltál hasonló munkákat, mint a hírmorzsák?

Ehhez hasonlót még soha. Korábban kizárólag csak a billentyűzetet koptattam. Anno 2006-ban volt is egy oldalam, Straight Hip Hop (ha bárki emlékszik még rá, az vendégem egy sörre J) volt a neve és egész jó látogatottsága volt. Sajnos egy idő után többen elkezdték lopni az írásaimat, és volt olyan hogy egy jóval nagyobb látogatottságú weblapon köszöntek vissza a híreim mindennemű forrás feltüntetése nélkül, úgyhogy beleuntam és végül hagytam az egészet. Utána később próbálkoztam blogokkal, de nem voltam elég kitartó vagy csak szimplán nem volt érdekfeszítő az olvasók számára, így nem nőtte ki magát egyik sem.

Mikor és hogy kezdődött ez az egész?

A RAPhírmorzsák hivatalos indulása még 2011-ben történt. Akkoriban Thamolenak köszönhetően még a Raphíreknek írtam, de hiába csináltuk ketten a weboldalt, egyéb elfoglaltságaink miatt még így sem tudunk minden fontosabb történést megírni, ezért rengetegszer átsiklottunk több hír felett. Ezért pattant ki a fejemből, hogy kéne egy cikk minden hét végén, amiben röviden, könnyed hangvételben lehetne közölni az elmúlt hét nap történéséit. Az ötletnek szerencsére nagy sikere volt az olvasók körében. Később mikor szerverprobléma miatt volt egy hosszabb leállásunk, úgy gondoltam ettől függetlenül folytatni kéne, de frissítve a formátumon. Ezért fogtam bele még idén év elején a videók készítésébe, aminek a lényege ugyanaz, mint az említett rovatnak, csak mivel audiovizuális anyagról van szó, sokkal több lehetőséget rejt magában. Amúgy kellett pár hét míg összegyűjtöttem elég bátorságot, hogy kitegyem az első próbálkozást Youtube-ra, de az első visszajelzések rendkívül pozitívak voltak, ezért csinálom azóta is.

Milyen témákkal szeretsz a leginkább foglalkozni?

Számomra aminek igazán hírértéke van, hogyha az adott előadó munkájáról kapunk valami információt. Legyen szó az album megjelenéséről, készítéséről, vagy csak valami random fun factről, én ezeket szeretem igazán. A magánéletük és a bulvár része a dolognak nem igazán csigáz fel, tehát eléggé távol állnak tőlem az olyan témák, hogy például Kanye most éppen melyik nőjének a szoknyájában lép fel egy koncertjén. Ettől függetlenül, ha akad ezek között valami olyan gyöngyszem, amiből egy jó poént ki lehet hozni, szívesen belepakolom néha a videóimba.

Ki vagy kik azok az előadók, akikre esetleg több figyelmet szentelsz?

Szakmai ártalom, hogy mindenkire figyelek, akire csak tudok . Folyamatosan látogatom a különböző amerikai hip-hop hírportálokat és blogokat (akad egy pár tucat a könyvjelzőim közt). Persze nekem is vannak kedvenceim, akikre jobban odafigyelek. Azt kell, hogy mondjam, szinte mindenevő vagyok, és elképesztően sok előadót hallgatok a fősodorból és az undergroundból egyaránt. Tényleg holnap reggelig tudnám sorolni őket, úgyhogy csak néhány példát tudok felhozni, akik hirtelen eszembe jutnak: J. Cole, Kendrick Lamar, Eminem, T.I., Childish Gambino, Blu, Lupe Fiasco, The Roots, Homeboy Sandman, Watsky, Pac Div, Atmosphere, Cunninlynguists, Esoteric , ja és elmebeteg Slaughterhouse fan vagyok a kezdetek óta.

Mire számíthatnak a nézők az új évadban?             

Elsősorban végre megpróbálom betartani a határidőket és késések nélkül szeretnék kéthetente jelentkezni a részekkel. Közben persze a Music Channelnek köszönhetően 1-1 hírem minden héten szerdán látható lesz a 1Like Hip Hop-ban is. Emellett pedig a Youtube videókba tervezek olyan kisebb rovatokat belecsempészni, mint egy rövid albumajánló, illetve egy adott előadó bemutatása. Az első részekben fogom tesztelgetni ezeket az újdonságokat, és ami tetszik majd az embereknek, azok fognak maradni a későbbiekben. Hiszen a lényeg, hogy a nézők elégedettek legyenek a sorozattal, elvégre nekik készítem a RAPhírmorzsákat.

Nagyon köszönöm a remek kérdéseket! 🙂

Ha naprakészek akartok lenni, akkor kövessétek a RapHírmorzsák oldalát ITT és ITT

Szóval megérkezett a webes szezon első videója, amiben természetesen nem maradhatott szó nélkül K. Dot verzéje, Slim Shady új albuma és ezek mellett pedig újdonságokkal is találkozhattok! Lessétek figyelemmel!

om

Omarion legújabb kislemeze rajta a lesz a szeptember 17-én megjelenő nagy MMG albumon. A cucc sajna a nevek ellenére nem lett olyan fain, mint az elvárható lett volna. A videó viszont elkészült hozzá. Mégpedig így:

Joe Budden belehúz év végén

Posted: augusztus 28, 2013 in Hírek
Címke: ,

joebudden2_hjgnz

A Slaughterhouse oszlopos tagja idén év elején adta ki az első részét egy 3 lemezt magába foglaló projectnek. A No Love Lost című album még mindig az év egyik legjobb albumának tekinthető. Joe azonban egy percet sem pihent, mivel gőzerővel készül a négy fenegyerek új albuma és tegnap tett egy meglepő bejelentést is. Ez alapján idén még két szólócucc is érkezik. Az első ősszel, ami egy EP lesz Some Love Lost címmel, majd télen jön a befejező rész, egy új album All Love Lost címmel. Kíváncsian várjuk a dolgok alakulását!

Tyga – Throw It Up

Posted: augusztus 27, 2013 in Zenék
Címke: , ,

Tyga-Throw-It-Up-Cover-585x585

T-Raw még idén szeretné kiadni a sikeres WellDone tape-sorozat új részét, amiről most megérkezett ez a speckó track, amiben Tyga tőle szokatlanul auto-tune-t hasznél. DJ Mustard volt a szám producere!

big-sean-hall-of-fame-tracklist

Két-három éve Detroit város rap-képviselői a mainstream szcénában egy taggal bővült, ugyanis Kanye West befuttatta BIG SEANT. Sean első albuma nem volt rossz, sőt! De azt ígérte, hogy a HallOfFame legendás album lesz. Még tavaly Guap névvel érkezett az első kislemez, ami finoman szólva sem ütötte meg azt a hőn áhított legendás szintet. Majd érkezett még három sokkal jobb single, amik már reményre adhattak okot. A számlistát megnézve viszont megint arra a következtetésre jutottam, hogy lesznek tényleg nagyon jól összerakott számok és lesznek divattrackek is. Lássuk igazam lett-e:

Big Sean rögtön bele is csap a lecsóba, ugyanis a Nothing Is Stopping You egy 5 perces track. Egy nagyon jó kis instrus beat, amire Sean hozza a szokásosat. Key Wayne a beaten egyébként. Viszont a refrénnek nevezett valami az egyszerűen borzalmasan rossz! A refrén eléggé kettébontja a számot, ami nem feltétlen pozitív…

A Fire című tracket már korábban megkaptuk egy klippel fűszerezve, amiben Miley Cyrus vonaglik… Ez a szám szerintem sokkal többet érdemelt volna, ugyanis egy nagyon jó szerzeményről van szó. Zeneileg és szövegileg is nagyon ott van a szeren. Ezt tényleg nagyon eltaláltál minden téren. Itt kezdtem reménykedni, ugyanis a Guap után ez már felüdülés volt. Mindent egybevéve az album egyik legjobb száma. A vége pedig zseniális.

A következő számot már nagyon vártam a producerek miatt. Ugyanis a 10 2 10-ben együtt garázdálkodott három nagyon jó zeneszerző: a tipikusan modernebb Young Chop, a klasszikus zseni No I.D. és a kettő közötti átmenetet jelentő Travis $cott. A szám inkább zeneileg élmény, mint rapileg, ugyanis az egészet végig ordítja Sean és ilyen “montanás” lassúsággal tolja a szöveget. Zeneileg viszont tényleg ütős.

A Toyota Music címért szerintem rendesen megfizették Seant, de hagyjuk ezt… Szóval ez a kocsikázós történet nem lett sem rossz, sem túlontúl kiemelkedő. Tipikus töltelékszám lett.

Majd a You Don’t Know című szám jön, ami egy kicsit keletiesebb beatre íródott, ami kifejezetten jól áll Seannak. A dal különlegessége, hogy a női hang nincs feltüntetve a bookletben, de a hölgy nem más, mint a mostanság nagyon ismert Ellie Goulding. Szerintem a maga nemében egy nagyon jó kis szám lett. Egyedül Sean monotonsága zavaró.

A legnagyobb reményeket nem kérdés, hogy a Beware című történethez fűzték. Ez hellyel közre be is jött. A listákon elég jól teljesít a Key Wayne által hangszerelt szám. A sikerességet azért is várták, mert a line up eléggé jó nevekből áll. Weezy és Aiko a garancia, hogy nem rossz számról van szó. Szerintem az év egyik legkellemesebb darabja. A klip pedig eléggé extra lett.

Kérdés nem férhet hozzá, hogy a legjobban várt szám az a First Chain.A line up, a producer személye az “okozója” ennek. No I.D. készítette a fantasztikus alapot, amire Sean, NaS és az ex-GOODMusic tag Kid CuDi tolja a rímeket. Szerintem az album kiemelkedő darabja szövegileg és stílusban is. A végén Cudi pedig egy meglepő kijelentést tesz.

A Mona Lisa címet viselő számnak a producere a korábban már több Sean-slágert is jegyző Da Interz volt. Tipikus mai trap-beat. Szokásos Sean szöveg. Itt abszolút a beat emeli meg a szám szintjét, mivel Sean a tipikusan bugyuta rapet tolja…

Freaky címmel egy skit következik

A címből és a közreműködőkből sok infót lehet szerezni. A MILF című szám nem árult zsákbamacskát. Da Interz ismét a beaten. A közreműködők pedig nem mások, mint Juicy J és Nicki Minaj. Kritikán aluli a szám. bugyuta, egyhangú, unalmas…

Sierra Leone egy korrekt szám, ugyanis egy nagyon jó alapra egy nagyon jó rapet virít emberünk. No I.D. a beaten, szóval a minőség adott. A refrén könnyed, fülbemászó. Nagyon tetszik a szám lazasága és az, hogy a lazaság itt nem megy a flow rovására. Simán el tudnám képzelni, mint soron következő single.

A másik nagyon várt szám nálam az It’s Time, amiben egyik kedvencem Young Jeezy és Payroll működik közre. Zeneileg és szövegileg is hozzák az elvárt szintet. Nem tűnik ki viszont a többi szám közül, ami már nagyobb baj. Abszolút hallgatható és élvezhető.

Mostanában minden raplemezen van egy olyan szám, ami egy poposabb darab. Jelen esetben a World Ablaze tölti be ezt a szerepet. James Fauntleroy a közreműködő, aki eléggé jó “alap” ehhez a poposabb raphez. Egészen jó szám, de ez sem emelkedik ki a többi közül.

Az Ashley elején, mikor meghallottam Miguel hangját akkor már tudtam, hogy ez lesz az a bizonyos track. Nagyon jó az alap, Miguel hozza azt a hiányzó hangot, ami ebben a számban létszükségletű. Big Sean pedig meglepően erős és ütős rappel állt elő, ami meglepő. Így a végére sikerült egy olyan számot rakni, ami nagyjából kitűnik.

A lemezt az All Figured Out zárja, ami megint egy olyan szám, ami nagyon jól szól. Remek kis számot hoztak össze No I.D.-vel a végére. Kifogástalan. Tipikus Sean, de mégis valahogy más 🙂

Összességében abszolút egy olyan lemez jött ki, aminek bármelyik számát elhallgatja az ember, ha éppen az szól, de önszántából max 2-3 olyan, amit önként is szívesen hallgat. Nálam várakozáson alul teljesített a lemez. Nem is kicsit. Sokkal több változatosságot vártam volna el. A közreműködők 1-2 számot eltekintve levesbe valók lennének. A szóval maradt jócskán hiányérzetem…

TOP 3 track: 1) Ashley     2) Beware     3) It’s Time

Az album a HipHop News Hungary szerint: 10/6,5

EMINEM – BERZERK

Posted: augusztus 27, 2013 in Zenék
Címke: , , , , , ,

eminem-berzerk

MEGÉRKEZETT AZ ÉV SZÁMA!!!! Slim Shady ígéretéhez híven(milyen ritka ez manapság) kiadta az MMLP2 első kislemezét, ami a BERZERK címre hallgat. Elég ha annyit mondok a számról, hogy a DefJamRecords atyja, Rick Rubin szerezte a fantasztikus zenét. Ami nagy szó, hiszen EM az Aftermath/Interscope/Shady hármas igazoltja.

Eminem visszanyúlt a gyökerekhez és tényleg ott folytatta, ahol 2000-ben abbahagyta. Kifogástalan verzék és a refrén pedig FENOMENÁLIS. Nincs párja egyszerűen!