Rittz – The Life And Times Of Jonny Valiant[Album-Kritika]

Posted: április 30, 2013 in Albumok, Uncategorized, Zenék
Címke: , , , , , , , , , , , ,

Cover

A mai napon megérkezett az idei év első komolyabb StrangeMusic hanganyaga, ami stílusosan egy bemutatkozó album. A lemez gazdája nem más, mint az extra-egyedi Rittz. A srác mind kinézetre, mind rapileg is eszeveszettül egyedi és talán utánozhatatlan is. Az egyik legjobb raptechnikával rendelkezik, amit valaha hallottam. Szóval nem egy kezdő divathuszárról beszélünk. Az első nagylemezének címe “The Life And Times Of Jonny Valiant”. Előljáróban annyit, hogy valószínű zeneileg nagyon egységes album lesz, mivel két szám kivételével az összes alapot a DJ Burnone & Matic Lee páros jegyzi. A cuccot nagyon nagy várakozás előzte meg az USA-ban, ugyanis nagyon sok amerikai oldalon reklámozták a lemezt. Én is nagy elvárásokkal kezdtem bele a hallgatásába, de lássuk mit sikerült Rittznek alkotnia, immár a “Straaaaange Music” égisze alatt:

Az Intro egy tipikus zongorás megoldás, ami most újra fénykorát éli. Rittz már most megmutatja, hogy miért is érdemes végighallgatni az albumot, ugyanis eszméletlen nagy rímeket durrogtat. Ráadásul a szöveg tartalma is különleges, olyan felhangot ad az egész lemeznek, hogy egyből a trackcímeket lestem, mi lesz még. Összességében kitűnő kezdés, szépen kevert zene, jól szól nagyon, ahogy ezt a Strange-anyagoktól már megszokhattuk. Veszélyes az Intro, mert replay-kiakasztó szerintem.

Az első “rendes” track nem más, mint a My Interview, ami a lemez egyik legjobban felépített száma. A dolog érdekessége, hogy egy kis történetet is elmesél az elejétől a végéig. Van benne telefonos női hang, amire Rittz stílusosan rímekben válaszol, ráadásul nem is akármilyenekkel, s így alakul ki az interjús szituáció; szerintem mesteri megoldás és baromi jól működik a dalban. A track alapja is nagyon húzós. Nekem az egyik kedvencem a lemezről.

Harmadik helyen jön a már korábban egy klip társaságában kiadott Like I Am. A vicces az, hogy a videóval sokaknak úgy tűnt, hogy jó-jó, de azért nem eget rengető számról beszélünk. Klip nélkül csak a hangfalon hallgatva olyan élményben lehet részünk, amilyenben eléggé kevésszer manapság. Rittz a verzéiben olyan flow-t hoz, hogy alig lehet követni a szöveget. Ez sajnos a refrén rovására megy, ami nagyon gyenge lett. Az alap egy nagyon minimal zene, de a célnak megfelel. Óriási a verze, ha az a refrén jobb lenne, akkor ütne még nagyobbat a szám.

Ezt követi a Fuck Swag című nóta. Ami egy eléggé mai alapra íródott. Elbutított két szavas refrén, de a rapek itt nagyon ülnek. A track hosszát nem túlozták el, mivel alig 3 perces nótáról van szó. Rittz csak ennyit szán a divatmajom swag-eknek… és még ezt is megköszönhetik tőle. 😀 Amit még kiemelnék, hogy a refrének végén sokat dob a scratch-betét, vérbeli hip-hop élményt ad.

Majd jön az első collab, ahol a vendég nem más, mint az eszeveszettül tehetséges Big K.R.I.T. A szám a Wastin’ Time címre hallgat. Az alap nagyon kellemes, lassú zene, amit a két úriember rapje pörget fel 110%-kal. A refrén egy kis éneklős történet, ami két verze között nagyon kellemessé varázsolja ezt a számot. Kis lazulósként is elkönyvelhetjük. És az a gitárszóló az alap végén…

A hatodik rajtszámmal érkezik a Goin’ In című track, ami igazából hozza a kiváló Rittz-rapet meg egy nagyon fülbemászó, kicsit Eminemre hajazó refrént. Szóval nem rossz track, de nem emelkedik ki a lemezről. De természetesen van benne annyi egyediség, ami nem teszi szürkévé (mint a már említett refrén).

Majd jön az első Mike Posner feat, ami a Always Gon Be címet viseli. Annyi egy kis kitekintésként, hogy Mike valamelyik nap lenyilatkozta, hogy baromira örült, hogy együtt dolgozhatott Rittz-el, mivel jelenleg ő Mike No1 rappere. Ott virult a feje, mikor ezt kijelentette. 😀 A track alapját is Posner úr jegyzi. Tényleg le se tagadhatná, annyira ráutal ez a kis gitár némi földönkívüli hanggal megspékelve. A számnak egy kicsit Justin Timberlake beütése van, de ez egyáltalán nem gond. 🙂

Ez után jön egy skit, ami a My Clothes! Szokásos…

És utána mintha újra elkezdődne a lemez. Jön egy rejtélyes telefonhívással kezdődő track, az Amen. A minimal alapra megint olyan rapet rakott rá a sapkás rapper, hogy leszakad a fülem. A refrén pedig egy kis auto-tune-t tartalmaz. Igazából a trackben Rittz megköszöni Istennek, hogy eljutott oda, ahol most tart. Tetszik, hogy Rittz a dalaiban is így közvetíti zenei alázatát, nem semmi hozzáállás ez!

A tizes szám a For Real címre hallgat és egy olyan alappal kezdődik, hogy majd megveszek. De ami ezután jön, na azt nem tanítják sehol. A track egésze egy auto-tune rímdaráló. A kedvenc számom a lemezről. Eszeveszettül durva kis nóta. Minden mai követelményt túlteljesít: eszméletlen alap, pár szavas egyszerű refrén, de olyan szóritmikával, hogy arra csak Rittz képes; és óriási flow! Legendás lesz ez a szám az tutkó!

Ezt követi egy lazulósabb darab, ami ránk is fér. A Sober-ben nem más énekli a refrént, mint az arany torkú Suga Free. Egy nehezebb nap után tényleg erre van szüksége az embernek. Olyan a hatása, mintha egy nagy mesélés közepén lennénk. Nagyon jó kis darab, hangulatával pedig mindenképp kiemelkedő a lemezről!

Majd jön a Strange-trió, azaz Rittz, Tech N9ne és Krizz Kaliko. Ja! És ez egy szám 🙂 A Say No More egy nagyon sötét hangulatú nóta, amit elneveznék rap-iskolának! Mind a három ember olyat rappel, hogy a fejed leszakad a helyéről azon nyomban. De amit Tech mester művel a legvégén az már művészet!!! Tényleg nem találok rá szavakat. A lemez – szakmai szemmel nézve – legjobb darabja!

Szokás szerint jön egy “nyugalom szigete” track, ami nem más, mint az óriási sikerű kislemez a Switch Lanes. A szám refrénjében ismételten Mike Posner nyomja. Az alap is az ő keze munkáját dicséri. Nagyon fain kis szám, szerintem óriási sláger is. Ez tipikusan az a szám, amit végtelenítve egy egész nap hallgatnék. Rittz rapje után Mike hangja nagyon megnyugtató 🙂 A lemez másik csoda-darabja! Ráadásul már készül hozzá a klip is, de már a klipet megelőzően is iszonyat népszerű lett a dal, nem véletlenül!


A tizennégyes rajtszámot a Misery Loves Company viseli, ami egy szóló track, de ami még fontosabb: Rittz visszatér a klasszikushoz, azaz a zongorás alaphoz, amit azért rendesen megfűszerez. A refrénben pedig igazi hangszerkavalkád hallatszik. Zeneileg talán a legjobb szám az albumról.

Majd következik az általam egyik legjobban várt szám, ami a Heaven címre hallgat és a partner nem más, mint Yelawolf. A lemez legnagyobb csalódása nekem ez a track… Rittz része kifogástalan, DE Yela flowja valami köpedelem… Egyedinek egyedi, de borzalmas. Nálam nem talált be. A lemez leggyengébb darabja…

A zárószám nem más, mint az All Around The World, Ami először nagyon nem jött be valamiért, de másodjára nagyon megtalált az a fránya gitár és a refrénben a kórus. A sapkás ismét hozza azt, amit e lemez egészén: A KIFOGÁSTALAN RAP-ET!!! A végén pedig nagyon szimpatikus, mivel megköszöni, hogy meghallgattuk az albumot. Úriember. 🙂

Összegezve a hallottakat: Raptechnikailag azt hiszem 2013 legjobb albuma lesz a cucc. Zeneileg szerintem ráfért volna az, hogy több zeneszerzőt vonjon be a munkálatokba, mivel 3-4 számnak közel ugyanaz a metódusa. A közreműködők (Yela kivételével) telitalálatok voltak és külön jó, hogy végre egy olyan lemez, ami nincs telepakolva közreműködésekkel. Szóval tényleg nem lehet okunk panaszra. Mindenkinek csak ajánlani tudom az albumot! A hajkirály nagy track-eket pakolt le ismét a rapasztalra!

Top3 Track: 1)SayNoMore     2)Switch Lanes     3)For Real     [ bonus top)Intro ]

A lemez a HipHop News Hungary szerint: 8,5/10

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s